Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1961-03-02

| I t í m ,: í- 11 -Jó lenne ha a VB és az apparátus kapcsolatát szorosabbá tennék úgy is, hogy egy-egy VB tag az instruktor elvtársakkal kimenne az alapszervezetbe és ott együttesen segítenék és ellenőriznék a munkát. Nagy elvtárs: egyetértek azzal, hogy a kér. PVB munkaját azon FéresztuT’'1'eTíet értékelni, hogy. a kerület területén hogyan tud­juk végrehajtani és megvalósítani a felsőbb szervek határozatait és hogyan néznek ki a kerületben. Az egész munkából a leglényegesebbeket érintve, ó kérdést szeret­nék érinteni: Az elmúlt 2 év során hozott VB határozatok - korábbi időhöz viszonyítva - örvendetesen csökkentek. Ezen a téren komoly javu­lás van. Az elmúlt időszakban - mikor hoztuk a sok határozatot - én vetettem fel, hogy egyrészt a határozatok sokasága, másrészt a tartalma nagy leterhelést jelent és igen nagy erőfeszítésekkel ( ' lehetett csak megoldani. Most viszont a hozott határozatok tartal­‘ masak, s bár tartalmaznak követelményeket velünk és az alapszer­vezetekkel szemben, de sokkal reálisabb a végrehajtásuk és figye­lembe veszik a kerület sajátosságait - a felsőbb határozatok szellemében. Pártépités kérdése: van jópár dolog, melyet véleményem szerint a kerületi és a Budapesti Pártbizottságnak is tisztázni kellene, mely bizonyos fokig zavarja a munkát. A hatáskörök kérdését tisz­tázná. kellene. A kádertartalék képzésnél nekünk sokkal jobban kellene ellenőrizni, hogy ezen a téren hogyan hajtják végre a párt határozatait. Ha ez alaposabb és mélyebb lenne, akkor rá­jönnénk - elsősorban az ipari kérdéseknél a munka termelékenysé­gére, műszaki fejlesztésre, norma rendezésre gondolok - hogy van jópár igazgató - bár a zöme becsületesen dolgozik - aki félválról kezeli ezen kérdéseket. ^ A Budapesti Pártbizottság segítségét kérjük ahhoz, hogy az igaz­gatók, főmérnökök felsőszinti minősitése reálisabb legyen. Ezek a minősítések csak a jóról, szépről mesélnek, de nem a káderek pozitiv tulajdonságait vetik fel. Mi a magunk részéről próbálunk ennek érvényt szerezni. Miért nincs megfelelően kádertartalékunk? Addig, amig beszélünk róla mindenki egyetért azzal, hogy kell, de egyébként mindenki úgy hiszi, hogy azon a területen, ahol van, jól dolgozik, jól látja el a feladatokat ós nála jobb már nem is képzelhető el és ő azon területről megy nyugdíjba. E téren nincs mozgás - 3 ezt már a Budapesti PVB ülésén is felvetettem. Egyébként is a követ­kezőkben rá kell térni, hogy a következőkben:" pártfunkcitínáriusok gazdasági vezetők, gazdasági vezetők pedig pártfunkciónúriusok lesznek. A jelenlegi gyakorlat az, hogy pl. egy művezető már nem jön el pártalkalmazottnak, mert lényegesen kedvezőbb anyagi hely­zetben van. Ha mi ennek az elvnek érvényt akarunk szerezni, akkor biztositani kellene azt is, hogy a pártapparátusokban dolgozók ne csak a marxista-lenini3ta elméletet sajátitsák el. Ipari kérdésekkel kapcsolatosan: pártszervezeteink részéről még jobban fokozni kell a termelés pártellonőrzését. Hozzáértőbb mun­kát kell végezniök, hogy tényleg vitapartnerei legyenek a gazdasági vezetésnek, amikor ezt a munkát ellenőrzik. Szorgalmazni kellene párttitkárainknál, hogy egy-egy időszakban jobban válasszák ki a főbb feladatokat. A gyakorlat számos esetben az, hogy araikor az egye3 határozatokat a helyi munkában realizálni kellene - s mivel számos titkárunk egyben beosztott dolgozó is - a prémium, vagy a nyereségrészesedés kérdése jut előtérbe. '--------------------- ---------—---~ ----------------------'--T— í . ~ . i

Next

/
Thumbnails
Contents