Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1961-11-15

1 |i ■ i II. feladataink a megelőző éveknél nehezebbek, bonyolultabbak. Ezért a vezetés minden szintjén a párt-, a gazdasági és a tömegszervezetekben az alsó és felső parancsnoki karban egyaránt javí­tani kell a politikai és szakmai irányító munkát. Konkrét határidős feladatok kidolgozásával irá­nyítsuk az üzem dolgozóinak figyelmét és erőfeszítését a helyi tervek végrehajtására. Ennek érdekében: 1. A munka során biztosítani kell a szakmai és politikai vezetés egységét. A helyi konkrét, ope­ratív feladatok kidolgozása, a dolgozók meggyőzése és mozgósítása terveink végrehajtására, legyen a párt, a gazdasági vezetők és a tömegszervezetek együttes feladata. Igen fontos a feladatok egységes értelmezése, a végrehajtásnál pedig a következetes, konkrét, tevőleges részvétel. Hasonlóan, mint a szeptemberi párthatározatok megjelenése után, meg kell ter­vezni az egyes dolgozó rétegek (műszakiak, művezetők, törzsgárda tagjai stb.) konkrét ten­nivalóját. 1 r2y A vezetés minden szintjén erősítem kell a kommunista morált, a szocialista törvényességet. Az ötéves terv törvény megsértőit következetesen és keményen, személyekre való tekintet nélkül felelősségre kell vonni. A vezetés példamutatásán keresztül erősíteni kell a dolgozókban a helyes népgazdasági szemléletet, a munkához való szocialista viszonyt. Ítéljük el a kényelmességet, a régihez, az elavulthoz való ragaszkodást. Az a vezető, aki nem látja, vagy nem akarja meglátni az újat, az előremutatót a termelés különböző területein, nem veszi figyelembe a tömegek javaslatait, észrevételeit, ugyanolyan kárt okoz népgazda­ságunk számára, mint azok, akik a társadalmi tulajdon ellen felelőtlen pazarlással, hanyag­ságból okozott károkkal vétenek. 3. Tovább kell szélesítem az üzemi demokráciát úgy, hogy erősödjön a dolgozó tömegekben a , tulajdonosi tudat. Erősíteni kell azt a szemléletet: a vezetés minden szintjén, hogy az üzemi • "demokrácia a dolgozók nevelésének fontos módszere, a vezetés színvonalának egyik érték­mérője. A széles dolgozó tömegek bevonásával kell elkészíteni üzemi _és múhelyszinten azo­­kat az intézkedési terveket, amelyek tartalmazzák az_ötéves terv és az 1962-es terv érdeké­ben teendő konkrét gazdasági és politikai feladatokat. Állandóan tájékoztatni kell a dolgozó­­| kát javaslataik, észrevételeik realizálásáról^ stb. 4. Karoljuk fel és bátran bízzuk meg feladatokkal azokat a tehetséges szakembereket, akik von­­| "zódnak az új iránt, felismerik az előremutatót s következetesen harcolnak a konzervativiz­mus, a visszahúzó erők ellen. Építsünk a tervek végrehajtása során a régi és fiatal szak­emberek együttes tapasztalataira, javaslataira. Tervszerűen biztosítsuk a politikai és szak­mai képzésüket. A szeptemberi párthatározatok végrehajtása során szerzett tapasztalatok hasznosításával koncentráljuk erőinket és mozgósítsuk a széles dolgozó tömegeket a fő feladatok megoldá­sára. A párt, a szakszervezet és a KISZ által kezdeményezett és vezetett tömegmozgalmak (brigádverseny, szocialista brigád, újítómozgalom, törzsgárda-mozgalom stb.).vállalásai tar­­talmazzák célkitűzéseink megvalósítását, a konkrét üzemi, termelési feladatok végrehaj- . lását. ] Q'b j t * «3*S* I - -

Next

/
Thumbnails
Contents