Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1960-09-01
J . 12 -trt, 4 2 ><A prop,térjészt és igen fontos és nemcsak olyan szempontból, hogy hány anyag fogy el, hanem az is, hogy kik veszik meg és olvassák-e. Ennek során elsősorban politikai jellegű terjesztést folytatunk és megpróbáljuk ezt érzékeltetni és ha egy sor ember tudomást szerez róla, hogy megjelenik ilyen és ilyen könyv, vagy borssura, utána már ők maguk keresik fel a könyvterjesztőket. Ha mi kizárólag úgy csináljuk, hogy a számszerű terjesztésre ráirányítjuk az instruktorokat, akkor igaz megveszi egy csomó ember, de kérdés, hogy el-e olvassa. Nekünk viszont az a cél, hogy megvegyék és minél többen el is olvassák. Ez nagyon komoly mulasztás és ezt nem lehet azzal megoldani, hogy én tartsak róla egy titkárit - hiába tartom meg én, vagy más, ha nem lesz kézbentartva. A legtöbb VB határozatot nem én ismertetem és mégis a feladatok jól mennek. Tartsa csak meg Kurucz elvtárs és*tartson önkritikát. Határozati javaslatokkal kapcsolatban: Balogh elvtársnak voltak olyan javaslatai, melyek nemcsak ránk vonatkoznak, hanem a Kossuth Könyvkiadóra is és azt Méth elvtársék felhasználhatják. Igaz az, hogy sokat jelent, milyen név az Írója. Tudomásom szerint Íródnak magyar vonatkozásban ateista prop. könyvek, csak még nem adták ki. Tartsunk egy titkári értekezletet, mint mondottam és közös 1ÍXY osztályértekezletet. Ezt én a titkári értekezlet elé tenném, mert ezen a közös osztályértekezleten is előjönne egy-két dolog, amit az instruktor elvtársak el tiidnak mondani, amit aztán a titkárin fel tudnánk használni. Fő feladat: az instruktor elvtársak kapjanak egy sor feladatot, melyben szer repeljen ez is. Igaz, az instruktor elvtársaknak nem könnyű mindennel foglalkozni, de ha beállítja magának, akkor menni fog. Egy-egy pártvezet őségi ülésen megbeszélik ennek kérdését, utána pedig kb. negyed év múlva visszatérnek a végrehajtásra és igy minden bizonnyal nem sikkad el. Külön fel kell hivni a pártvezetőségek és aktivák figyelmét, hogy különösen fontos azon folyóiratok olvasása, mely a nemzetközi kérdésekkel foglalkozik, enélkül dolgozni sem tudnak, mert nem tudják megfelelően tájékoztatni a dolgozókat. A titkári értekezletre ezekből egy-egy cikket mindig emeljünk ki és ezzel fokozhatjuk az érdeklődést. Nem lehet egyszerűen azt mondani, hogy ezt és ezt vegyék meg, hanem inkább'azt kell megmondani, hogy az egyesekből különösen mire hívjuk fel a figyelmet, melyet jól tudnak felhasználni a , munkában. Fontos, hogy mindenütt megfelelő terjesztőket állítsanak be, munkájuk fokozása érdekében időközönként aktívákat kell tartani. Ezt titkári értekezleten meg kell beszélni a titkárokkal és azt is, hogy milyen embereket kell e munkára beállítani. Ezen értekezlet után csoportosan kell beszélni a terjesztőkkel és ott alaposan ki kell tárgyalni velük ezen kérdéseket. A csoportos titkárira az ágit.prop. felelősöket is be kell hivni, hogy ők is mondják el véleményüket, javaslataikat azt, hogyan tudják ezt a munkát tartalmasabbá tenni. A címjegyzék jusson el^egyedévenként hívjuk össze a prop. terjesztőket. Vigyázni kell arra, hogy ne csak arról beszéljünk: többet és többet adjanak el, mert minket inkább az érdekel, hogy minél többen olvassák el. ■ . / . / ( C '*■—---------,----------------------------------------------------------------------------------------------------------------'----------------------------------------------------------------------------------—--------------------------------------------------T" \ ----.------- _ . ______