Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1960-08-27
i- • ■ m * 2-’f- 4 -Elképzelhetők~e azok az eredmények, amelyeket a vállalattal elértünk, hogyha csak negatívumaink lennének? 14-szer vagyunk kitüntetve és 6 alkalommal kapunk élüzem elmet, azzal együtt, hogy nekünk nemcsak három-négy mutatót kell teljesítenünk, hanem 14-15 mutatót. Ellentmondásosnak találom azt, hogy a gazdasági és a politikai munka nincs összehangolva. Majdnem illegálisan sikerült pl. megemelni az 1959* évben a kongresszusi vállalásunkat, mert nem tdták, hogy mire vagyunk képesek és alátervezett felajánlást adtak. Nem merték, csak az 0.5 %- önköltségcsökkentést vállalni, holott teljesítettünk 1.5%-ot. A vállalat alapjövedelmezősége évrol-évre nő. Ügy nyilatkoznak a vezetők, hogy ugrásszerűen fejlődünk. 1957-ben 23.5 millióról indultunk és ebben az évben 60 milliónk lesz. Annyira csak a negatívumok szerepelnek, hogy meg sem említik, - hozzánk a pártnapi előadók kimondottan szeretnek járni, mert egy-egy pártnapon 700-800 embert tudunk biztosítani és ezt a számot nem alkalomszerűen, hanem folyamatosan. A tsz-patronálási munkánk is rendszeres és komolyan foglalkozunk vele. A rendezvényeken a tagság 75-80%-a állan-1 ^ dóan résztvesz. A társadalmi munkákra egyik napról a másikra tudunk biztosítani százakat. A tömegszervezetek .kérdésében komoly ellentmodás van. Igaz- hogy a KISz vezetőknél a szakszervezeti vezetőknél - utóbbinál nem is annyira - fennáll a fluktuáció, de például az MSzBT szervezetünk az országban a legjobb. Most vetődött fel elős Ízben az SzB elnök cseréje. Elmondhatom még azt is. hogy a pártépités terén is komoly eredményeket értünk el. Nálunk a párttagok 75%-a fizikai munkásokból tevődik össze. Itt azért megemlítem azt is, hogy a műszaki értelmiséggel rosszul foglakoztunk egy időben, most ez a rossz hozzáűLást is elhagytuk az értelmiséggel szemben, megértve pártunk értelmiségi politikáját. Jelenlegi kapcsolatunk a műszaki értelmiséggel jó. Mindazok a negatívumok elismerése mellett, amelyek az anyagban szerepelnek, az anyag hibájaként azt hoznám fel, hogy megfeledkezik az eredményekről. Megmondom őszintén, - az az érzésem, hogy bizonyos fokig a nagy instruktorcsere azt eredméiy ezte, hogy nem ismerik úgy a vállalatot. 1957-óta a tizedik instroktorunk van. Nem ismerik pl. a vállalat egyesítésével kapcsolatos problémát sem. A Benczekovits elvtárs a megmondhatója, hogy ez milyen nehéz kérdés. Ebben majdnem másfél év sziszifuszi küzdelem van és a legnagyobb hiva az, hogy sok vezetőnél nincs egységes álláspont, szavakban egyetértenek, közben különböző szervekhez mennek, hogy gáncsolják és szétbontsák a vállalatot. Sajnos az egyéni érdekek nem mindenhol egyformák. Olyan dolgok vetődnek fel, hogy ki kit tart el és ki hozza a termelési értéket és egyéb ilyen káros nézetek. Az érdekcsoportokkal kapcsolatban szeretném hangsúlyozni, hogy a legfontosabb politikai kérdésekben vitathatatlan az egyésg. Vannak bizonyos visszatérd problémáik, amelyeket nem doloztak fel, nem oldottak meg. Van egy olyan probléma is nálunk, hogy a mérőket 30 km-t kocsiháztatják, 5 helyen javítják, mig elkészül. A hibák kijavítására több nézet van és az egyes nezetek hangoztató! körül alakulnak a csoportok. Meg kell mondani, hogy nálunk igen fejlett a kritikai érzék, ami azonban sokszor a fegyelem £óvására megy. A munkátérvünkben szerepel, hogy a politikai és gazdasági vezetés színvonalát, munkastílusát vizsgáljuk és az volt a véleményem, hogy csak a gazdasági vezetésre szorítkozzunk, mert olyan nagy az anyag, hogy annak a vizsgálata igen komoly munkát ölel fel. ÁA ___________________________----------------------— 11 11 "T"