Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1960-06-29
’í J /fx I ,f/ 9- 3 _ Nyilván a megfogalmazás olt helytelen, mert ismeretterjesztő előadások folytak, de társadalomtudományi, vallási problémákkal foglalkozó előadások hiányoztak a programból. Ami a művelő'...ősi bizottságot illeti, arra Kurucz elvtárs válao zol* A Ganz-r..ÁVAG~ban az errevonatkozó anyagokat át'tanulmányoztuk, a határozatok végrehajtását menetközben ellenőriztük és ezért nem vettük külön vizsgáld., alá. A tapasztalatok ál .alánosak és ebben a Ganz-MÁVAG eredményei és thibái is benne vannak. A jelentés egypár kiemelt konkrét kérdéssel foglalkozik. Az, hogy helyes volt-e, vagy sem, a VB fogja eldönteni. A brfgáüvizagáinkban résztvevők arra az elhatározásra jutottak, hogy a kérdést telje:..; egészsében megvizsgálni félő, hogy elaprózódott tolna. Arra törekedtünk, hogy megnnézük azokat a dolgokat, amelyeken a fejlődés konkrétan lemérhető. Foglalkoztunk a pártok tatással is, de kihagytuk, mivel az előző napirend ezt tárgyalta. ^ Kurucz elvtársi a művelődési bizottság a tavalyi anyag előkcszitése előtt jött 'létre. Amikor a Pártbizottság az anyagot megtárgyalta, a művelődési bizottság a, végrehajtás kezdeti ellenőrzésében vett részt. A tapasztala.; azt mutatta, hogy sem összetételében és az egységes állásfoglalás tekintetében sem volt megfelelő. Ez a bizottság később el,.;átnyúlt és megszűnt. Alakult és van az atheista kérdésekkel foglalkozó bizottság, közneveléssel foglalkozó bizottság. A Tanáccsal együtt álcájuk létrehozni azt a bizottságot, amely kerületi szinten bizonyos kérdésekben állást búd foglalni. A művelődési bizottságot abban a formában és összetételben, ahogy azt először életrehivtuk, mégegyszer nem akarjuk létrehozni. Mi a szükebb osztályvezetői érteke, létén je.éntettük, hogy a VB elé nem az jgósz művelődés .olitiicai határozatot hozzuk, mert abban j | szere,.-el a tanács, a tömeg.szervezetek, tár .ao.almi területek, üzemek kulturális*munlcdja. Ezt egy hónap alatt megvizsgálni nem lehet. Ezeket a területeket külön-külön kell iz élni és ezen belül is konkrétabb, megfogható lcú. ••lésekkel foglalkozni, amelyeken keresztül le lehet mérni a fejlődést. | 1 ' E *V i t a : 1 Oson., elvtárs: a jelentést illetően az a véleményem, hogy sokkal nagyobbak- az" eredményeink, mint ami ebből az anyagból elénk tárul. A jelentést mégis jónak tartói. , mert ami ; konkrétan nem tudott megfogni, általánosan jellemezte. Azért ha megnézzük egy szakmunkás kulturális nívóját, magasabban áll, mint Vili.általános, nem beszélve az élettapasztalatról, szak: El| mai hozzáállásról. Az rt nekünk azt is látni keli, hogy i t nem buta emberekkel' és műveletlen meberekkel van dolgunk. Ezt ma,,;ával hozta az életszínvonal emelkedése is. Ha nem nézünk mást csak azt, hogy hány embernek van rádiója, ez feltétlenül eredményezi a nagyobb műveltséget. Én azt javasolom, hogy legközelebb szakosítva vizsgáljuk meg a kérdést, vizsgálat alapjául véve egy-egy területet. /H i ii ---------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------—— -----------------------------------------------------------------------—-— — --------------------—-J * -í» h • ■ ,-w I