Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1958-06-25
, §- 8 -Javasolja, hogy a Pártbizottság a Főv. Tanács felé tegyen javaslatot, hogy a kerületi tanácsok egy bizonyos segélyezési alappal rendelkezzenek a régi munkásmozgalmi elvtársak számára. \ . Kovács elvtárs: Suhajda elvtárs által elmondottakkal teljesen egyetértek. Feltétlen kell módot találni ezeknek az elvtársaknak a megsegítésére. Azonban egy súlyos hibára fel kell hivnom az elvtársak figyelmét. Sok esetben tapasztalható, hogy innen is,onnan is olyan hangok halatszanak, hogy azok az elvtársak akiknek jó összeköttetései vannak, minden további nélkül megkapják az összes szükséges igazolásokat, még akkor is ha a munkásmozgalmi múltjuk esetleg nem volt folyamatos. Ez egy nagyon komoly jelenség amivel feltétlen foglalkozni kell. Helyesebb lenne ha egy olyan intézmény lenne ahol kizárólag csak ezekkel az ügyekkel foglalkoznak. Mester elvtársnő: A XX. kerületben volt egy nagyon jó kezdeményezés. A XX. kerületi Vasas Székházban összegyűltek a régi munkásmozgalmi elvtársak s ott megbeszéléseket tartottak. Ennek keretében elmondották ^ egymásnak a régi tapasztalatokat, só't szakmai téren is igen sokoldak r luan p nyujtottak'segítséget egymásnak. Ezt a kezdeményezést fel lehetnek használni más kerületeknél is. Ezek az elvtársak sok olyan tapasztalattal rendelkeznek amit feltétlen szükséges lenne kiaknázni. Előadásokat lehetne rendezni, ahol a komoly munkásmozgalmi múlttal rendelkező elvtársak adnának tájékoztatást, s ebből a mi fiataljaink is sok tapasztalatot szerezhetnének. Bakó elvtársnő: Felmerül a kérdés, hogy mit lehet csinálni azokkal, akik régi munkásmozgalmi múlttal rendelkeznek és igen nehéz anyagi körülmények között vannak. Helyes egyes üzemekben megvalósított segítségnyújtás, úgy anyagilag, mint egyes problémák elintézése terén. Ebben sokat tehet a helyi pártszervezet és a KISZ. Javasolja, hogy a felsőbb szervekkel közölni kellene a MAVÁG. példát, hogy azt a többi üzemek felé is át tudjuk vinni. Ahol nem tud az üzemmegfelelő segítséget nyújtani, ott illetve azok részére legyen egy megfelelő szerv, illetve elbíráló szerv, akik megnézik, hogy milyen múlttal rendelkeznek az elvtársak és ha szükséges segítenek nekik. Ennek a kérdésnek a jelentőségét nagyon fontos megértetni a párttitkárokkal. Ezen a téren nagy a változás a 6 év előtti helyzethez képest. Feltétlen foglalkozni kell a régi mu kásmozgalmi elvtársak megbecsülésének kérdésével. Meg kell ismernünk őket, milyen képzettséggel rendelkeznek és szükség esetén tapasztalataik átadása érdekében fel is használni őket. A bennük rejlő régi munkásmozgalmi tapasztalatokat fel kell deriteni és azokat tudatosítani, felhasználni. Külön rendelőintézet létesítése szerintem nem szükséges, mert meg van szabva, hogy a régi elvtársak hová járjanak kezelésre. Kiss elvtárs javaslata nagyon helyes, hogy a Munkásmozgalmi Intézetben jól felkészült elvtársakat foglalkoztatni kellene, megfelelő tiszteletdij ellenében. Lesz olyan, aki elfogadja és lesz olyan aki tiszteletdij nélkül is szívesen tart értékes előadásokat, vagy bármely más téren segítségünkre lesz. A régi párttagokkal és mozgalmi elvtársakkal való foglalkozást nem tekinthetjük kampányfeladatnak és igy nekünk állandóan napirenden kell tartanunk, ennek*érdekében a munkát széles társadalmi aktiva hálózatra kell építeni. Szükség van bizottságok létrehozására, amelynek feladata az elvtársakkal való állandó foglalkozás. A bizottságok létrehozásának határideje: julius 31. •SS i —----------------------------------------------------------------------------------------- - _____J *&■» V. v-WHM | ------------------------------------------------------------------------------'----------------------------------'----------------------------------------------------5-----T-