Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1958-05-07

'1® ~ ' " " ” I » 1p i- y Véleményem szerint fontos dolog lenne a kér. pártszervezetekkel megbeszélni azt, hogy a kereskedelmi alkalmazottaknak milyen prob­lémájuk van, mit válaszoljanak a munka során fölmerült kérdésekre, vitákra. Pl. na fölvetődik, hogy nincs mosógép, stb. A válaszra még kell tanítani őket. Azokat a kérdéseket, melyeket a kereskedelmi alkalmazottak felvetnek, azokat át kell beszélni a taggyűléseken és megmutatni, hogy a kommunisták hogyan válaszolnak. Ilyen taggyű­léseket félévenként kell tartani, amit meg kell honositani mindenütt. Politikai munka: termelés pártellenőrzése. Meg kellene abban állapodni, hogy legontosabb olyan kapcsolatot teremteni a párt és a gazdasági vezetés között, hogy a gazdasági vezetést, akár pártvezetőségi ülésen, akár külön beszámoltassák a vállalat előtt álló fontosabb kérdésekről, problémákról és meghatározzák, a kommunisták miben tudnak segítséget adni. Az igazgató elvtársak elsősorban arról tájékoztassák a pártszerve­zetet, hogyan áll a tervteljesités. A pártszervezet menetközben tájékoztassa az igazgatót a munka eredményeiről, vagy a felmerülő r~~ 1 ^ nehézségekről, problémákról. Megállapíthatjuk, hogy ezen a területen is az elvtársak jól meg­­állták a helyüket és komolyan tudnak olyan politikai munkát és légkört kialakítani a kereskedelmi alkalmazottak között, hogy azok nem ellenségként állnak a párttal szemben,. Itt el kell ismerni a vezető elvtársak jó munkáját! Problémák, amivel a pártszervezetnek foglalkoznia kell: elkészi­­tetlen tervek, ami mögött nem az van, hogy jövőre nem akarnak a dolgozóknak nyereségrészesedést fizetni? Mi a magunk részéről beszélni fogunk Tausz elvtárssal és megtesszük a szükséges lépé­seket. Véleményem szerint meg lehetett volna állapítani reális terveket, mert azt látják, hogy milyen igénye van a vásárló közönségnek. Nagyon fontos a kulturált kereskedelem, viszont sok helyen lehet tapasztalni /kenyér, pipere cikk, hús, stb./ hogy gusztustalanul, csomagolatlanul adják ki az árut. Probléma von a kiszolgálás körül, amiről itt nem sok szó esett. Ezen a tóren még sok tennivaló van. Gyakori eset, hogy nem elég udvarias, türelmes a kiszolgáló, igaz van olyan eset is, hogy maga a vevő az udvariatlan a kiszolgálóval szemben. Ezért lehetne csinálni egy ankétot kereskedelmi vonalon "eladók a vevők közt" téma keretén belül. Ankét után ezt le lehetne vinni, mely megbe­széléseken résztvesznek a dolgozók. Fentiek mellett még fennáll a társadalmi tilsadon védelme is. Itt is akad elég tennivaló, bár folyik ellene a harc. Harcolni kell az alkoholizmus ellen - 18 éven aluli és részeg embereket kiszolgálni, rendelkezés értelmében nem lehet, mégis van ilyen is bőven. Eelmerült a kerület segítése: lebecsülés a kereskedelem felé nincs, mert mindenhová kijárnak az instruktor elvtársak. Persze az nem megy, hogy mindenegyes pártszervezetet állandóan instru­áljanak, inkább több elvi segítséget kell adni úgy, hogy emellett az önállóságukat meghagyjuk. Javasolni fogjuk a Belkereskedelmi Minisztérium felé, hogy a VASÉRT és Közületi Ruhaker. részére uj erősítéseket adjanak. Javaslom a mai VB ülés anyaga alapján a kereskedelmi pártszerve­zetek titkáraival beszélni, vagy egy hónapon belül összehívni egy kereskedelmi pártaktíva értekezletet. QZ) _________________ j _________________________________ "fc

Next

/
Thumbnails
Contents