Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1958-05-07

reskedelmi Minisztérium irányítása helytelen, mert olyan anyagot használnak fel választék növelés cimén műanyagból, ami felesleges és ugyan akkor ezekből az anyagokból sok csomagoló eszközt lehet­ne készíteni. Pl. a műanyag fóliába csomagolt kenyér még 5 nap múl­va is frissnek mondható. Politikai részhez, A jelentés túlzottan optimista, nem emlit pl. olyan kérdést sem, hogy milyen a párt és a kereskedelem viszonya. Régebben az ipar gyártott és ezeket kellett eladni. Sok olyan cikk kerül forgalomba, ami rossz. A mosógépek gyártásánál felvetődött, hogy nem elégiti ki a szükségletet. Ezért egyes vállalatok kezdtek mosógépet gyártani, kevés változtatással, de azt olyan magas áron hozták ki, hogy nem igen akarják venni. Ez helytelen, a kalkuláció szerint differenciák vannak a régi és az uj mosógép között. A jelentésben nem volt megemlítve, illetve kiemelve a fizikai dol­gozók áldozatkészsége. Pl. a Vasér-nél hatalmas árumennyiséget kel­lett megfogatni és a fizikai .dolgozók becsületesen vállalták. Előfordult olyan eset is, hogy a pártszervezet szembenáll a főköny­­[ velővel, mint pl. a Vasért-nél. A főkönyvelő egy értelmes ember, de ''”"N rossz a modora, a munkálatokat helyesen végzi, és érti a szakmáját. Felfedett valamilyen szabálytalanságot s ezért most ellene vannak. Figyelmeztetni kellene az érintett elvtársakat a hibákra. A párt­­szervezetnek meg kell érteni a gazdasági vezetést is. Előfordul olyan eset is, hogy aki jól végzi a munkáját, becsületesen dolgozik igyekeznek felvenni a pártba, azonban nem nézik meg szárma­zását és ez sokszor súlyos hibákat okoz. Az öntevékenység a kereskedelmi vállalatok pártszervezeteinél igen csekély. A tervszerű munka sem kielégitő. Ezen a vonalon gyengék a pártszervezetek. Moharos elvtárs: A kereskedelmi pártszervezetek munkájához segítsé­get kell adni, össze kell hivni őket és ott a problémákkal megis­mertetni. Vendéglőben étkezem s megállapítottam, hogy lényegesen több politikai kérdés forog közszályon, mint amennyit a jelentés tar­­talmaz. A nézetek tisztázása ezen a területen rendkívül fontos. Nem közömbös, hogy a felvetett kérdésekre milyen választ adnak. A pártvezetőségen belül elemezni kell, hogy milyen nézetek vannak. El kell érni, hogy a pártonkivüliekkel a kapcsolat jó legyen. A pártonkivüliek is azt mondják ami a pártnak jó. A munkásosztály veze­tő szerepének kérdésében komoly ellentétek vannak. A zsidozás napi­renden van pl. egyes vendéglőkben. A mulatozások közben még mindig előfordul, hogy olyan nótákat húz a cigány, ami a régi idők felka­pott nótái voltak. Főleg lehet ezt tapasztalni 11 óra után éjszaka a mulatóhelyeken. A jelentés az ellenség létezésével egyáltalán nem foglalkozik, pe­dig tudjuk, hogy a kereskedelemben a burzsoázia hatalma még erősen érezhető. Ezen a területen mi a helyzet. Ha az ellenség létezését lebecsüljük, vagy szemeiül tévesszük igen nagy hibákat követünk el. Kreszán elvtárs: Agitációt javasolom a pártszervezetek és a gazda­sági vezetők felé. Agitálni viszont csak az tud jól, aki maga is látja a .sjperpektivákat. Türelmesen kell foglalkozni a vevőkkel, ha valamiben hiánycikk van meg kell magyarázni kedvesen a vevőnek, hogy a világot is 6 nap alatt teremtette az Isten, stb. A Szovjetunióban Magyarországról most vannak tanulmányúton elvtár­sak, reméljük sok jo tapasztalattal térnek majd haza. Biztosan hozzák magukkal azt a régi bevált szokást, hogy ha leltár­többlet van akkor is fizetni kell és ha hiány van akkor is. A lel­tározást rajtaütés szerűen kell végezni. Múltkor találtam egy olyan _____________________________^ ___________________________j * !> “ - -6 - < *4, > «r ..

Next

/
Thumbnails
Contents