Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1958-04-23

- • ■ • ' - - - --------------------------------------------- V— **>mm ' ■ agfr ' . , f i i d - 6 - i Szakszervezet segítése: a pártszervezet me alakulása óta a szakszer­vezetben dolgozó kommunistákat kétszer összehívtuk és beszámoltattuk a végzett munkáról. Azért sem helytálló a szakszervezet azon állítá­sa, hogy nem kapja meg a segítséget, mert ott Is kommunisták vannak. Nem tudom ezen túlmenően még milyen segítségét tudnánk adni. Egyetértek azzal, hogy nincs önkritika, de az anyagot 4 oldalra kellett venni, igy igyekeztünk azokat a kérdéseket kielemezni, melyekre választ kívántunk kapni. Egyet nem értek: politikai feladatokat - tapasztalat hiányában - nem tudjuk megfelelően elvégezni. Fóti elvtárstól szeretnék választ kapni arra, hogy hol szűkölködünk ebben. U.i. a vezetőség tagjai régi, 45-ös elvtársakbólt evődik össze, akik korábban is funkcioná­riusok voltak. A liberális nézetet sem tudom megérteni, inkább az volt a baj, hogy volt olyan elvtárs, akit nem vettünk fel és ennek során bal­­oldalisággal vádolták a pártszervezetet. Simor elvtárs: hogyan foglalkozunk a politikai kérdésekkel? Meg kell mondani, hogy a mi pártcsoportunk a Párt politikáját viszi, a párttagok között, mégis különbözik a többi pártcsoporttól, mert 1 olyant erületen dolgozunk, ahol legnehezebb a munka. Mi a tanács­tagok kommunista csoportja vagyunk, akik részt veszünk a helyi pártszervezet munkájában és a munkahelyi pártszervezet munkájában is. . Mi igyekszünk levinni a Párt politikáját a h 'Ivi jellegeknek meg­felelően. Ezért munkatervünk tartalmazza a közeégpolitikát is. A kommunisták hogyan állnak helyt a munkában és a szakmai tovább­fejlesztésben: vannak előadások, amikor különböző tanácsi problé­mával foglalkoznak és igyekszünk a tanácstagokat tovább képezni, de a részvétel nem a legjobb, amivel a jövőben többet kell foglal­kozni, mivel ez kihatással van arra, hogy egy-egy tanácstag hogyan tud a területén politizálni. Másik: kezdaményezett-e a pártcsoport, illetve a bürokrácia csökken­tése érdekében tett-e valamit? Következő a .helyzet: van egynéhány kérdés, amivel a pártcsoport foglalkozik már az ellenforradalom éta, de lényeges kérdésekben kielégítően nem tudott előre menni. ^ Egyik ilyen kérdés: a tanácstagokon keresztül bejövő lakosság kérel­mei nehezen oldódnak meg. Pl. ha egy dolgozó bead kérelmet mondjuk az Ipari osztályra, azt a kerületi Tanács elutasítja, majd az illető fordul a Főv.Tanácshoz, ahol pedig - a kerületi Tanács illetékes osztályának megkérdezése nélkül - jóváhagyják a kérelmet. Kérdezem, hogyan tud dolgozni megfelelően egy apparátus, ha meg sem kérdezik. S ez sajnos végig megy az egész vonalon. Másik kérdés: a lakás kérelem. 12.ooo lakás kérelem van a VIII.kér. é Tanácsnál. Sajnos az a helyzet, hogy olyan kicsi a Lakásgazdálkodási osztály létszáma, ami még arra sem elegendő, hogy a leveleket meg­válaszolják, holott az illető a kérelméhez csatol 26 Ft-os okmány­bélyeget, s ha már másért nem is, ennek alapján elvárhatja, hogy' kérelmére választ kapjon. Ilyenkor az illetékes tanácstaghoz fordul panaszával, de az sem tud többet tenni s ez politikai szempontból nem e gészséges, mert ma már nem elég azt mondogatni, hogy n.i volt a múltban, mikor sok esetben 1-1 személy bérel 2-3 szobás lakást, sokszor üzérkedéssel /albérlet/. Vagy pl. egy osztály munkája: felsőbb szerveke gyszerüen kiküldenek egy statisztikai munkát, ami gyakran felesleges időtöltést jelent, s Így az köti le a dolgozók idejét, nem a gyakorlati munka, a lakosság­gal való foglalkozás. Van egy olyan jelenség is kerületünkben - bár azt hiszem nem csak itt van meg - a kisiparosságnál egy kimondott kapitalizálódás folyik és nem jut oda el a Tanács Ipari osztálya, hogy ellenőrzést gyakoroljon felettük, viszont ennek hiányában e jelenség tovább fokozódik. . / .------------------------------------------------------------------------------ 1—------------

Next

/
Thumbnails
Contents