Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1958-11-12

I | |u - 10 - i 1959-re való felkészüldst meg lehet beszélni, mert soronkövetkező feladat, de legyünk figyelemmel arra, hogy ezévből még hátra van két hónap, mely idő alatt még sok tennivaló van ez évre is, igy erre hivjuk fel először a figyelmet. Itt van a takarékossági moz­galom, molyben 80 milliót vállaltunk és az év végére várható ebből 72 millió teljesítés. Ezzel kapcsolatosan is meg kell beszélni, hogyan tovább és értékelni kell a választási, valamint november 7-re tett vállalásokat, azt tovább fejleszteni, tovább vinni. Meg kell beszélni a KISZ bevonását és a külön értékelés módját is segitsék elő, mert ez az ifjúságot nagymértékben fogja serkenteni. Bizonnyal lesznek még ezévben termelési értekezletek. Ezeket nagyon segítse a pártszervezet. Ez legyen alkalom arra, hogy a tömegeket bevonják az ez évben hátralévő feladatok megoldásába és a következő évben ránk váró feladatokra. Nagyon helyes amit Moharos elvtárs mondott a nóphatalom további erősítése érdekében, a termelésen keresztül. Ennek politikai tar­talmát mi visszük, a lelkesitésen keresztül. BO-BO a jövő évi probléma: ezt ‘oharos elvtárs Írja le és adja át 1 nekem, hogy megbeszélhessem illetékes elvtároakkal. Átlagbér: a pártnak az az álláspontja, hogy ki kell fizetni a munkásoknak azt, ami jár. Nem tartom helyesnek, hogy az üzem vissza­tart kb. 1.5 ?S~ot és azt az igazgató az év végén elkezdi saját el­határozása, tetszése szerint osztogatni és a többi dolgozó meg csak nézi. A normák, a normaidő kérdésében, a technikai tudományos nor­mák felé tegyünk lépést amikor ezt az összeget felhasználják. A BO-BO és átlagbér kérdéseit Moharos, Gazdag és Osont elvtársak dolgozzák fel. Határidő? november 21. Áz~ átszervezés' 'feldolgozó s ána k" 'határideje: november 2o. Vagyis: á’Wávag-ffanz "Pártbizottsága kérjen időpontot arranézve, hogy mikorra javitják meg a próba-tipust, mikorra készítik el, vagyis ütemtervet dolgoznak ki és ehhez a PB-k hozzáfűzik a véle­ményüket. Ezt a két üzem igazgatója készítse el, a minisztériummal láttamoztassák és megkezdik a munkát ezek véleménye után. \ 4./ Napirendi Különfélék A VIII,Vöröskereszt Kommunista csoport titkárának özv. Moor Bóláná elvtársnőt a I,Sebészeti KI,dolgozóját a VB elfogadta. Első Józsefné elvtársnő a Fegyelmi Bizottság munkatársának /társadal­mi/ a VB elfogadta, /i/i 1

Next

/
Thumbnails
Contents