Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1958-09-17
Kiss elytárs: a jelentésben nincs benne, hogy mit akar tenni a kerületi Úttörő Elnökség. Amit fontosnak tartok, az a szervező testületek kérdése, melyek a Tanáccsal közösen, ellenőrzéseken keresztül, társadalmi támogatást szerveznek. KISZ fiatalokat ide vinni már nem segitség, nagyobb erő szükséges a segítéshez. Az igazgatók igaz tagjai a szervezőtestületnek, de ők a munkát nemigen vállalják, ezért olyan erők kellenek, melyek az igazgatókkal is tudnak együtt dolgozni és van tekintélyük is előttük. Ez lényegében többlet munkát nem jelent és igy egy-egy üzemi igazgató is vállalhatná ezt a munkát, társadalmi munkában. Politikai munkával kapcsolatban: a hittan kérdését valóban nem nézték meg, viszont mi megnéztük, illetve felmértük: hány úttörő jár hittanra, vagy hány kommunista szülő gyermeke jár hittanra, de még pontos képet nem tudunk adni róla. Az esznei zür-zavar kérdését még nem lehet igy leszögezni, mert elsősorban az a fontos, hogy az úttörő vezetők fejében mi a tiszta és mi zavaros. Általában el lehet mondani, hogy becsülettel és lelkesedéssel végzik munkájukat, de ha leülnénk velük beszélgetni kijönne, hogy még sok kérdésben nem látnak tisztán. /-v Internacionalista nevelés kérdése: ezeket nagyon nehéz összekötni i az úttörő munkával, inkább a munkára való nevelés megy könnyebben. Probléma, hogy támogatást az üzemek részéről nem élveznek, bár azzal még, hogy egy-egy üzemet meglátogatnak,munkára való nevelés nem lesz. Nagyon rossz a kerületi Úttörő ház is, mert a problémákat megoldani egészében ott nem lehet. Ez nem csupán azon múlik, hogy a terület ott mennyiben lesz kiszélesítve, hanem az adottságok sem megfelelőek. Rajta vagyunk, hogy a kérdéses két szobát a következő évben átadjuk, de jelenleg nem tudjuk, mivel szükség van a középiskolásoknak erre, más megoldást jelen pillanatban nem tudunk találni. A Kossuth Akadémia parkja ideiglenesen gyakorlatozásra igen alkalmas lenne. Fehér elvtársnő: sokszor felmerül az igazgató személye, mégis az úttörő vezető személye a legfontosabb e kérdésben. Nagyon fontos lenne az általános iskolai pedagógusokat is a Főiskolán erre kiképezni, mert sokan vannak olyanok, akik azt mondják, vállalnák ezt a munkát, de nem tudják hogyan végezzék. Emellett vannak olyan esetek is, hogy egyes - nem éppen megfelelő pedagógusok vállalják azért, hogy ezzel jó pontot szerezzenek maguknak. Ezért fontos, hogy jó csapat- és rajvezetők legyenek. Itt figyelemmel kell lenni most és a továbbiakban arra is, hogy a gyermekek jórésze csak azért jelentkezik úttörőnek, mert a továbbtanulását akarja ezzel is biztosítani, vagy előnyöket akar magának szerezni. Ezek kiküszöbölése érdekében a kommunista szülők felé hathatékonyabban vinni kell ezt a munkát, felhivni a figyelmüket arra, hogy több tevékenységet fejtsenek ki ők is az úttörő mozgalom egészséges fejlődése érdekében. A négy iskolával kapcsolatban: nagyon szomorúan érint annál is inkább, mert a négy közül, háromnak párttag az igazgatója. Hiányolom, hogy az úttörő sajtóról nem ir a jelentés, holott ez fontos tényezője lenne az úttörő mozgalomnak. A Tanácsköztársaság 4o. évfordulójával kapcsolatban lehetne anyagot gyűjteni és találkozókon foglalkozni vele. Az sikolákon belül meg lehet oldani, ki legyen a szervezőtestület elnöke és mi már ilyenirányban az üzemeket is megkerestük. Javaslom a kér. PB foglalkozzon annak kérdésével, hogy kerületünkben a legtöbb általános iskola van s a kér. Tanács Oktatási Osztályának létszáma viszont csak annyi, mint a többi kerületekben, viszont a munkájuk lényegesen több s igy nem is tudnak minőségi munkát végezni, az iskolák számára kellő segítséget, támogatást nyujtani. . / . I___________;________ ____ .' /Af __________________________________________________________________________________________:_____________J “ 8 - |