Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1958 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1958-09-17

előrehaladás szempontjából és ehhez kérjék a PB és az alapszerve­zetek segítségét, pl. olyan formában is, hogy egy-egy régi munkás­­mozgalmi elvtárs is bekapcsolódna ebbe a munkába. Pontos lenne még, hogy alapszervi taggyűléseken egy-egy napirendi pontként az úttörő munkával is foglalkoznának, annak jegyében családlátogatásokat is szervezzenek ahol feltehetnék nyiltan a kérdést: a gyermekeik miért nem úttörők? A MÁVAG Kolóniában és a Százados ut környékén még sok gyermek van, aki nem úttörő, holott ez majdnem egészében munkáslakta környék. Feltétlenül kell foglal­kozni vele, hogy minél kevesebb gyermek legyen, aki nem úttörő, mi­vel az úttörőkkel rendszeresen foglalkoznak. Van-e munkakapcsolat a vezetőségek között? Az iskolák igazgatója, mint szervezőtestületi tag, vagy mint elnök van bekapcsolva a mun­kába. Ha ez megvan, akkor kell is, hogy segítse a csapatvezető munkáját, mely közös munka után annak eredménye meglátszik az iskola munkájában is. Szerintünk ilyen törekvés van és azt szeretnénk el­érni, hogy a kerület minden területén legyen meg a jó kapcsolat, különösen az iskolákban. Pedagógus '-'zakszervezettel és Nőtanáccsal nem volt ilyen kapcsolat. A Nőtanácsban tavaly, év elején beszéltek erről a kérdésről szülői munkaközösségi értekezleten és vitték is ezt a munkát. Pedagógus Szakszervezetnél semmi nem volt s úgy látom ez nagy hiba, mert sokat segíthetett volna a munkában. Vita: Suhajda elvtárs: nekünk kötelességünk az úttörőmozgalmat támogatni és nekünk, mint kér.Tanácsnak különböző rendeletek is megszabják az úttörő közösség és úttörő mozgalom támogatását. Az ellenforradalom utáni nehéz időkben, amikor tapasztaltuk, hogy többségében ellen­­forradalmi nézetek voltak, akkor nyúltunk hozzá ehhez a kérdéshez az iskola igazgatók között és csak szórványosan egy-két helyen ment, de ma már elértünk oda, hogy nagy utat futott be ez a mozgalom. Nagyon szép elképzelések voltak, hogyan tegyük az úttörőmozgalmat vonzóvá. Véleményem szerint most már nem a létszám növelésre kellene menni, - eltekintve azoktól az iskoláktól, ahol nincs - ma már a tartalmi munkára kellene a nagyobb gondot forditani úgy, hogy irigyelté te­gyük az úttörőket, legyen az vonzó a nem úttörő gyermek számára is. Nekünk kétirányú feladatlink van: a szakmai és politikai segítés, valaihint az anyagi támogatás. Ehhez az szükséges, hogy az úttörők vezetősége jellezze az igényeket, melyet megvitatva, maximális segítséget nyújtunk számukra. Igényekkel kapcsolatban: ugyhiszem túl szélesre akarják méretezni a munkát. Nekik más feladataik vannak, nem az üzemek és vállalatok felé kell mennlök, hanem az iskolák felé elsősorban is. Pedagógusok, szülői munkaközösségeken keresztül; a szülök körében kell munkát végezni és a munkát irányítani. A Pedagógus Szakszervezet elnöke iskolaigazgató és egyben párttag, csak sajnos nem kommunista. Ha jó a szakszervezet, az igen nagy hatással lehet a pedagógusokra és szerintem itt most már őrség­váltást kellene csinálni. Ezért javaslom, hozzunk arra határozatot, hogy 3 hónapon belül e kérdést megoldjuk az úttörőmozgalom és a pedagógusok nevelése érdekében. . / . _________________ ' _________1 _________________________ — - "■'•V _ . 'I ____ *»> .. . .- 5 ' i

Next

/
Thumbnails
Contents