Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1989-09-04
“ --------------------------------------- X * t_» * AZ MSZMP VIII. KERÜLFTI BIZOTTSÁGÁNAK ÁLLÁSFOGLALÁSA A KONGRESSZOS OOKUMENTUM TERVEZETEIRŐL. A pártbizottság a kerületi pártértekezlet előkészítése során megvitatta a nyilvánosságra hozott kongresszusi dokumentum tervezeteket. Állásfoglalását -amelynek kialakításánál figyelembe vette a régió gyűléseken, illetve az alapszervezetek vitáin addig elhangzottakat is- vitaanyagként terjeszti a kerületi pártértekezlet elé. A kerületi pártértekezlet a vélemények szintetizálásával hozzájárulhat egy józsefvárosi álláspont kialakításához, s lehetőséget nyújt arra, hogy az alapszervezetek ismételten megtárgyalva, folyamatában is részt vegyenek a kongresszus előkészítésében, szükség szerint újabb instrukciókkal láthassák el küldötteiket. I. TÖRTÉNELMI UTUNK TANULSÁGAI A történelmi út tanulságainak elemzéséhez a narxi »egközelítést tartjiuk kívánatosnak: nem a napi politika, nem a személyi érdekek diktálta ideologizálást, hanem az indulatok torzítása nélkül, a konkrét helyzetnek, a ■ konkrét körülmények és események tárgyilagos vizsgálatát. A múlt vizsgálata, a tévedések felismerése, a hibáktól és a bűnöktől való elhatárolódás gyötrelmes önvizsgálatra is késztet, de az elkerülhetetlen. | |l I ■ I J"^' . . .