Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1987-09-29
* * 7. aktivan tevékenykedett, nagy figyelmet fordított arra, hogy megfelelő elméleti felkészültsége legyen. Határozott, nyilt, jő előadókészséggel, Írástudással rendelkezik. Végsősoron nagyon fontosnak tartom, - mert a kerületben a párttagok 40 %-a értelmiségi területen dolgozik - hogy ez a szám ne csak a testületekben, hanem a vezetésben is jelentkezzen, ügy gondoltuk, hogy az oktatás képviselője megfelelően tudja az értelmiséget is képviselni, ismeri a problémát, de fel tudja vállalni a másik két értelmiségi terület problémáit is. Fazekas elvtárs Hozzászólását azzal kezdi, miszerint üdvözli azt a módszert, ahogy a jelöl - lések előkészítése történt - gondol itt a csoportos beszélgetésre. A három S+* év alatt most érezte először azt, hogy a véleményére szükség van, nem azért, mert eddig esetleg nem mondhatta volna el. A módszert nagyon demokratikusnak tartja, és javasolja más területekre is áttérjesztését. A továbbiakban elmondja, hogy a három jelölt közül személyesen csak Fodor elvtársat ismeri, először mint a GM KISZ Bizottság titkárát ismerte meg. Rendkívül jó vezetőnek tartja, különösen jó érzéke van ahhoz, hogy ki tudja választani munkatársait , és azokat mozgatni is tudja. Most a GM pártvonalán is érezzük ezt - mondja Fazekas et. Fodor elvtársnak széles tömegbázisa van a vállalatnál, döntő szerepe van abban, hogy milyen eredményt fog elérni a vállalat. Csak néhány hónapig volt a szolgáltató gyár igazgatója, de mi munkások máris éreztük ennek hatását. El kivánom mondani, hogy n én már három évvel ezelőtt jeleztem, hogy Fodor elvtársat válasszuk meg. Kerületi PB-tag,VB-tagnak történő jelölésével egyetértek és javaslom. A másik két jelöltet nem ismerem személyesen, de a Jelölő Bizottság jó munkája alapján a bizalmi elv figyelembevételével egyetértek jelölésükkel. Korom elvtárs Elmondja, hogy Béres elvtárssal a munkabizottságban szorosan együttműködtünk. Munkakapcsolatunk olyanná vált, hogy az utóbbi időben szinte már félszavakból is megértettük egymást. Sajnálom, hogy elmegy. A munkabizottság nevében szeretném megköszönni azt a segítséget, és azt a jó légkört, amit nagyon kemény munkával tudtunk megteremteni - és ezáltal megfelelő eredményeket felmutatni. i -/A ** ' - ** • • ■*