Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1986-12-17

Mmmi r ' T * 2 Az eddigi tapasztalat azt mutatta, hogy a pártfegyelmi bizott­ságok a XIII. kongresszust megelőzően is lelkiismeretesen és hozzáértéssel végezték a munkájukat, ez a bizalom szolgált a­­lapul ahhoz, hogy önálló döntési jogot kaptak. A párt- végrehajtóbizottságokkal való együttműködésük minden területen kiegyensúlyozott. A pártfegyelmi bizottságok elnökei, mint VB tagok, illetve állandó meghívottak vesznek részt az ü - léseken, így a közvetlen munkakapcsolat feltételei is biztosi­­tottak. k Az üzemi, intézményi pártfegyelmi bizottságok a kerületi érte­kéziét és a KEB Irányelvek megjelenése után arra törekedtek, hogy a változásokat taggyűlése ken és pártcsoportértekezleteken megbeszéljék, ily módon a kommunisták megismerték a pártfegye­lemmel a pártfegyelmi munkával járó magasabb követelményeket és az iij szabályokat. Ezzel előbbrejutottunk az egységes ér­telmezés és végrehajtás gyakorlatában. A párt.fegyelmi bizottságok az elvi útmutatáson túl a gyakorla­ti munkában is segitséget adnak a pártalapszervezetéknek. Az alapszervezetek a lényeges kérdésekben többnyire konzultál­nak a pártfegyelmi bizottságok tagjaival. Ezt könnyiti az a kialakult gyakorlat, hogy a bizottságok területfelelősi rend­szerben dolgoznak. A területért felelős bizottsági tag több­nyire részt vesz a taggyűléseken, vezetőségi üléseken, ahol a pártfegyelmi munka kérdéseiben véleményt mond, segitséget nyújt. A pártfegyelmi bizottságok munkájában az önálló döntési jog nagyobb felelősséget is feltételez, ezt minden fegyelmi bizott­ság érzi és tudja. Döntéseik jól szolgálják a fegyelmi munka színvonalának javítását. | \ I [ ______________________________________________________________________________________________ _______________________________________________________________________________________—-----------------------------------1

Next

/
Thumbnails
Contents