Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1985-02-06

„ * 16 A tájékoztatáspolitika az érvelő és elemző, reális ábrázolásra törekvő sajtót értékelje és támogassa. Az állami oktatásban, különösen a felsőoktatásban a szakmai kép­zés mellett az egyetemi demokrácia növelésével, a közéleti sze­replésre történő felkészítés erősödjön. Pártunk müvészetpolitikájával egyetértve a szocialista érték pon­tosabb és árnyaltabb megfogalmazásával a közérthetőség szemelőtt tartásával bíráljuk el kulturális értékeinket. t VI. Párt és tömegszervezetek A pártértekezlet állásfoglalása, hogy a Magyar Szocialista Munkás­párt a munkásosztály forradalmi élcsapata, a dolgozó nép pártja eredményesen irányítja, szervezi a szocialista épitőmunkát, betöl­ti vezető szerepét. Ezzel együtt a helyi pártfeladatok végrehajtá­sát következetesebben kell számonkórni, fel kell számolni a laza­ságokat. Minden alapszervezetnek a maga területén erősítenie kell a tagság aktivitását, a pártfegyetmet, az egyéni példamutatást, emelnie kell a pártmunka színvonalát. c A kádermunka nyíltságának és demokratizmusának növelése az után­pótlás nevelése, felkészítése szolgálja a párt céljainak megvaló­sulását . Egyetértünk a társadalmi és tömegszervezetek munkájának értékelé­sével. A Kommunista Ifjúsági Szövetség feleljen jobban meg hiva­tásának, elsődlegesen politikai szervezet legyen, melynek feladata az ifjúság nevelése, érdekeinek védelme. f | ^____________________________________________________________________________________mm _nm. > I - _____ - ----- ------ - ■ —- ' ■ -

Next

/
Thumbnails
Contents