Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1980-01-31

j * «• j - Qi ' ! i 4 I A—tömegszeryözetek pártirányítása, a párt és a tamegazervezetBk közös tevékenységének^ főbb politikai eredményei, a kom-uni,^ munkája a tömegszervezetekben és mozgalmakban A párt tömoglcapc a platónak alakulása Az elmúlt 5 évben kerületi Pártbizottságunk erőfeszítéseket tett, hogy a párt által a XI,kongresszuson kitűzött politikai, társadalmi, gazdasági feladatok megoldásában a pártonkivülieknek az eddiginél szélesebb körét bevonja. Tekintetve vette, hogy a kommunisták helytállásán lcivül céljaink megvalósításában nélkülöz­hetetlen a tömegek tenniakarása, Ezói't a kerületre kialakított program kidolgozásába és végrehajtásába bevonta a tömegszerveze­­teket és mozgalmakat, A tömegszorvozetok önállósága, sajátos arculata a lakóterületi 1 politikai munka színvonalának növekedése lehetővé tette, hogy a dolgozókhoz, a lakosság különböző rétegeihez a párt politi­kájával eljusson. Azok a változatos, differenciált témájú és tartalmú akolók, amelyeket kerületünk üzemeiben, intézményeiben, lakóterüle­ten szerveztek egysorban bizonyítják, hogy a valóban közér­dekű, az embereket érdeklő kérdésekre mozgósítunk páratlan önzetlenséggel segítenek és vesznek részt a közéletben. ; .. I Pártunk helyes szövetségi politikája, erőteljesen hatott annak tömegkapcsolatéra, A gazdasági, politikai életben tapasztalt nega­tív hatásokat eredményesen ellensúlyoztuk, — j Az' árváltozások körülményei is azt bizonyítják,hogy az őszinte és nyilt tájékoztatás után a dolgzók többsége megéltéssol fogadta a népgazdaság gondjaiból fakadó intézkedéseket, emberek felvilágosítása, tájékoztatása, megnyerése és mozgó­sítása nem egyszer s mindenkorra adott, hullámzásoknak, egyenetlen­ségeknek van kitéve, ezért megnyerésükért fáradhatatlanul kell dolgozni, A kapcsolatot akadályozza időnként a szocialista demokrácia sema­tikus értelmezése és alkalmazása, az őszinteség hiánya, a bürok­ratikus módszerek és magatartás, sokszor a tájékoztatás lassúsága. Fise tenkón t azonos rétegek nem oleggé átgondolt mozgósítása, a meggyőzés hiánya. Nagy szükség van a kommunista példamutatásra, a szavak és a tettek egységére, A következő években jobban és elmélyültebben kell a munkásokat és a munkásfiatalokat céljainknak megnyerni, a munkahelyeken és a közügyekben való részvételüket és felelősségüket növelni, ez azonban csak úgy lehetséges, ha egyénenként foglalkozunk velük, ha gondolataikat, életformájukat alaposan ismerjük, 80 WgBnmmmmammmmmmmmmmmmmmmmmmmmm i n i —----- ---­­----------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents