Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1977-12-08

*- u -tonkivüliekre is. Ezt a tapasztalatot többszörösen is alá kell házni, A kommunista példamutatás nagyon fontos a munka­­erkölcsre nevelés szempontjából. De még a párttagok között is kiemelkedő jelentősége van a kommunista vezetők példamu­tatásának, Mindenütt hangsúlyoztáks ha a vezetők jól dol­goznak, magukkal tudják ragadni az egész kollektívát, ha felelőtlenek, tehetetlenek, elveszik a többi dolgozónak a kedvét is a munkától. Mindenekelőtt a vezetőknek kell élenjárniuk a fegyelemben, a pontosságban, a felelősség­­vállalásban, az újért való harcban, a takarékosságban, a művelődésben, a társadalmi munkában. Ha a vezető szooinlis­­* ta módon él és dolgozik, akkor meg tudja követelni beosz­tottaitól is, hogy szocialista emberekhez méltóan éljenek, dolgozzanak, A pártszervezetek.egyik leghatásosabb munkaerkölcs for­máló eszköze lehet a pártoktatás. A Ganz-MÁVAG-ban a dolgo­zóknak 19,5 százaléka vesz részt politikai oktatásban. Ha­sonló a helyzet más üzemekben is. Általános tapasztalat, hogy a pártoktatás, a politikai képzés nemcsak a tudást gya­rapítja, hanem az emberi magatartást is formálja, alakítja. Amikor kiemeljük és elismeréssel állapítjuk meg a párt­tagok döntő többségének példamutatását, ugyanakkor nem lehe­tünk teljesen megelégedve a szakszervezetek és az ifjúsági szervezetek tevékenységében a munkára neveléssel, A szakszer­vezet - tekintettel nagy taglétszámára - sok munkást befo­lyásolhat. Mutatják ezt a szocialista munkaversenyek, a szo­cialista brigádmozgalom szervezésében elért sikerek is. A dol­gozók munkára, termelésre való mozgósítása mellett a további­akban a szakszervezetnek többet kell foglalkoznia a szocinlis­­ta munkaerkölcs olyan vonásainak fejlesztésével, mint a köz­tulajdon megbecsülése, a felelősség, a munkafegyelem, A KI,ön­szervezet viszonylag kevés fiatalt tömörít soraiba nz átto­lunk vizsgált nagyüzemekben. Valószínű, hogy a szervezet be­folyása a fiatalokra jóval szélesebbkörü, mint a tagsága. 'A 9~ I __________ ________ |— _sta í*

Next

/
Thumbnails
Contents