Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1977-09-15

f1 J í- 12 -Jelentős az üzemek dolgozóinak, illetve a szocialista brigádoknak olyan ujitási tevékenysége, melyek a termelés korszerüsitésére és a munkafolyamatok egyszerüsitésére irányulnak. A Ganz-Mávag dolgozói pl. 1977. I. félévében 798 ujitási javaslatot nyújtottak be, ebből 459 ujitás hasznosításra került. A javaslatok 91íf<r-a. szocialista brigádoktól érkezett. Az ujitások eredménye 6,5 millió Ft megtakarítás. A jubileumi munkaverseny^nozgalom eredményességét mutatja az is, hogy az Állami Pénzverőben az 1977* !• félévben lezárult "Alkotó Ifjúság" ^ pályázatra 53 fiatal 66 pályamunkát készített. A Ganz-Mávag szocialista brigádjai többek között a vagon kirakodás meggyőrsitását ajánlották fel. A késve kirakott kocsik száma a bázis időszakhoz viszonyítva 12 $~ról, 7>3 ?£-ra csökkent a kevesebb létszám ellenére. A Gázmüveknél néhány szocialista brigád - a Fővárosi Tanács kérésére - külön erőfeszítést tesz a munkáslakás építkezések gyorsítása érdekében. A termelő munkával kapcsolatos eredmények mellett igen jelentősek a kerület üzemeinek, illetve a szocialista brigádoknak a művelődéssel és tanulással kapcsolatosan elért eredményei is. A TAURUS Gumiipari Vállalat Campingáru Gyárának dolgozói közül az 1976-77-es oktatási évben 14 fő, a Fővárosi Gázmüveknél 2o brigádtag fejezte be tanulmányait az. általános iskola 7*» illetve 8. osztályában. . A TAURUS Gumiipari Vállalatnál közel 600 fő, a Hőtechnikai Vállalat­nál pedig 660 fő vett részt szakmai továbbképzésben. A Fővárosi Gázmüvektől 2o brigád 9° fővel részt vett a "Betűk szárnyán a Szovjetunió körül" c. Fáklya újság által meghirdetett vetélkedőn. A Szeszipari Vállalatok Trösztjénél az egyik brigád az elmúlt félévben két kiállítást rendezett. 1 ___________ÁÍ________________i " " — w ~~ ” ' ” ----------------------T~

Next

/
Thumbnails
Contents