Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1977-06-30
r ' - -------------------------------------------------------------------------—^ I J “ 3 - | l A munkastílus szerepe a párt tömegkapcsolatainak erősítésében: A kerületben a párt tömegkapcsolatai jók.Ez a társadalmi és kommunista műszakokban is megnyilvánul. Folyamatosan eleget teszünk a tanácsi szervek beszámoltatásának és figyelemmel kisérjük munkájukat.Fokoznunk kell a marxista kritikát szövetségeseink körében. Minden területen a politikainevelő munkát fokozni kell, 'gyes területeken az érdekvédelem talán kissé előtérbe keiiült. Fel kell lépni az egyes "avantgárd" nézetekkel szemben, mely egyes értelmiségi körökben, újságíróknál stb. nyilvánul meg. A pártapparátus munkájának néhány fő vonása: - minden szinten a választott pártszervek munkaapparátusa, amely az adott pártszerv megbízásából tevékenykedik, a párt politikájának megválóéitását hivatott segíteni,szervezni,ellenőrizni. Ez az apparátus egységes, ő-'' munkáját területén jól látja el .Apparátuson belül néhány elvtárs erősen leterhelt, nem egyenletes a leterhelés.többségük rendelkezik a beosztásához szükséges politikai képzettséggel és végzettséggel, 27 főnek felsőfokú politikai végzettsége van, 18 főnek pedig középfokú, 12 fő politikai iskolákban jelenleg is tanul. Általános műveltsége tekintve: 3U fő egyetemet,főiskolát végzett, 17 fő középiskolát. Az apparátus ••nyagi-erkölcsi megbecsülésének kérdése is felmerült. Sokat javult e téren is a helyzet. Erkölcsi és anyagi vonatkozásban is. ő"''' ^ SskaH Egy s területeken jelentkezik pl. megkérdőjelezik az apparátus egyes tagjainak munkáját, munkamódszerét. Elvi alapon korrektabban kell végezni, több energiát kell az instruktor elvtársaknak a munkára forditanij. többet kell politizálni, módszerükben a meggyőzést kell erősíteni. Kéri a PB-t értsen egyet:- apparátus értekezleten beszéljék meg a részleteket,- a bizalmat élvezze az apparátus- ha kell az apparátus vezetője védje meg az apparátusát Erre volt példa, de ha szükséges a jövőben is megtesszük. Pásztor et. Megköszöni Bzabó elvtárs szóbeli kiegészítését és helyt ad a kérdéseknek. Kérdés nem volt., megnyitja a vitát: Vita: } _________ /- — - ------------------ - — - ___________JH_ _____ _ |