Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1976-05-28

J i- 6 -tanácsi alkalmazottak egyaránt úgy érzik, igazságtalanul bántják őket. Szerintük a róluk szóló publikációkban indokolatlanul a negativ példák kerülnek felszínre, a jó példákkal a tömegkommuni­káció nem foglalkozik. Pelmerült, hogy mennyire szolgálja tájékoztatásunk a demok­ratizmust. Egyes /munkás/ vélemények szerint nem követhetők kellő­en a határozatokat, intézkedéseket megelőző folyamatok. Pedagó­guskörben ugyanakkor helytelenítették, hogy a közoktatás reform­jával, ami pedig távolabbi program, túl sokat foglalkozik a saj­tó, ée az egymásnak néha ellentmondó információk zavarják az el­­, igazodást. A pártszervezetek által irányított agitáció eszközrendszere, mód­szerei A pártszervezetek vezetőinek többsége úgy véli, hogy a párt­tagság csak akkor folytathat eredményes felvilágosító munkát a pártonkivüliek körében, ha folyamatos az információ, ha állandó az érvek utántöltése, ha a tagság jó előre értesül az országos intézkedésekről, a helyi gazdasági vezetés elképzeléseiről. Ezért fontos feladatnak tekintik a párton belüli agitáció fórumainak rendszeres működtetését, és a tájékoztatás módszereinek fejlesz­tését. Valamennyi pártbizottság, pártszervezet ée a megkérdezett párttagok többsége a párton belüli agitáció legfontosabb fórumá­nak a taggyűléseket jelölte meg. A Minőségi Cipőgyár jelentése szerint, "amennyiben értékelni kívánjuk az egyes fórumok agitáci­­ós hatását, úgy első helyre a taggyűléseket kell helyezni". Az Állami Pénzverő pártbizottságának is az a tapasztalata, hogy "...a legfontosabb pártagitációs fórum a taggyűlés., mivel azon valamennyi párttag résztvaaz". Különösen azokat a taggyűléseket értékelik jó­nak, amelyeket a gazdasági vezetők tartottak az időszerű gazdaság­politikai kérdésekről, vagy a vállalat gazdasági helyzetéről. Az alapszervezetek eredményes erőfeszítései nyomán ismeri meg a párt­tagság a KB határozatait, a vezető szervek állásfoglalásait. Ál­talában pozitívan értékelik a taggyűléseket mindenütt, miközben élesen birálják a még meglévő fogyatékosságokat is. így a Taurus jelentése megállapítja: "A taggyűlés ma inkább informatív, mint agitációs fórum". Az Állami Pénzverőben az alkalmazottak véleménye ____________________________t&____________________j ___________________________________________________:_______i I

Next

/
Thumbnails
Contents