Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1972-01-21

i i- 2 -- A Pol.Biz. 196?.V.9.-i /káder- és szem.munka/ határo­zatának végrehajtását széles körűen megvizsgáltuk. Területünkön a határozat érvényesül. Ennek el­lenére törekedni kell a 3-as követelmény még jobb érvényesülésére, érvényesitésére. Továbbra sem szabad megengedni, hogy a követelmények egymás rovására - főként ne a politikai meg­­bizhatóság rovására - érvényesüljenek.- Az üzemi demokráciával kapcsolatban tapasztaltuk, hogy komoly előrelépés van, mégis felhivtuk a figyelmet 1 ^ - a dolgozók apró ügyeivel való foglalkozás fontosságára,- a jó munkahelyi légkör megteremtésére,- a felvetett problémákra adandó érdembeni vá­laszadás jelentőségére,- az áLkotó kezdeményezések felkarolására,- az üzemi és a pártdemokrácia szoros összefüggé­sére ,- a köztulajdonosi szemlélet kialakításának fon­tosságára, i- a dolgozók minél szélesebb körének bevonására, a közügyek intézésébe. Megtárgyaltuk a fizikai dolgozók gyermekei továbbtanu­­! lásának helyzetét.- Még több segítséget adni a továbbtanulásra való felkészítéshez,- a menetközbeni anyagi- erkölcsi segitségadás. Most tárgyalta a VB a szocialista közgondolkodás és ma­gatartás erősítéséért'végzést”'munkánkat. Ezt,a téma fontossága miatt a következő félév során a PB is meg­./. ■ ________ St I--------——■-----------I-------I---------■------------------ i i ~ — -

Next

/
Thumbnails
Contents