Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1972-07-21
4 I M ^ i közmiivelődési hatókörének kiterjedését6 Nem támaszkodik erre a tevékenységre, hanem megijed tőle. A közművelődés korszerűen értelmezendő feladatát, tartalmát és működési területét, az 19?0-'bon megtartott Országos Népművelési Konferemoia egyebek között a következőkben fogalmazta megí " A közművelődés a különböző művelődési - közoktatási,. közművelődési, tudományos és művészeti - intézmények, ^ a tömegközlási eszközök, a társadalmi szervezetek kulturális nevelőmunkája révén megvalósuló, a társadalom fejlődő szükségleteire épülő, az egyének és csoportok műveltségét, személyiségét fejlesztő, mindezt az egyének' öntevékenységének állandó erősítésével megvalósuló tévé kény séé." " Pontos hivatása, hogy az iskolában megszerzett tudást ■ állandóan korszerűsítse, és kifejlessze a képességeket a fejlődés félté teleinek.megértésére, az uj értekek befogadására és alkotására* A közművelődés a szocialista, ember - a szocialista társadalmi tudat, az erkölosiség, az uj szocialista.életmód - kialakításának egyik legfontosabb eszköze, de a termelésnek, a termelékenység- ... nek, a gazdasági fejlődésnek is nagy fontosságú tényezője. Társadalmi szerepét osak a politikai élettel, a társadalmi -.gazdasági alappal szoros kapcsolatban tudja betölteni." Ez a meghatározás bár nem teljes, de közelebb visz a kérdés tisztázásához. A közművelők körében nem eléggé ismert,, magát .a Konferencia anyagát számos,területen nem dolgozták fel, Így elóg hamar lekerült a napirendről. 11 i% - • .iífc <■-*»> . -:-------------------------------------------------------------------------------------------------—----------------------------------------------------------------------------------------------_ _ i