Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1969 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1969-05-23
ü A Központi Bizottság és n Budapesti Pártbizottság határozatainak megvalósítása kerületünkben folyamatos és eredményes. A párt, az állami és a gazdasági vezetés munkájában megfelelően kifejezésre jut a munkássággal való megkülönböztetett foglalkozás. Mivel a felsőbb pártszervek határozatai változatlanul érvényesek és végrehajtásuk továbbra is nagy feladatokat hárit a kerületi párt és állami vezetésre, igy újabb határozatra nincs szükség. Néhány tennivalóra azonban érdemes felhívni a figyelmet! 1/ A kerületben dolgozó munkásság anyagi helyzetének javítása, a köztük i végzett politikai munka színvonalának emelése, élet- és munkakörülményeik rendszeres javítása továbbra is minden pártszervezet és kommunista alapvető feladata. 2/ A fizikai dolgozók közt végzett minden irányú munka mennyiségi növelése mellett főleg én elsősorban a minőségi mutatóikat erősítsük. , 3/ A politikai munka során az agitáaiós propaganda eszközöket és formákat differenciáltan használjuk fel. Javítsuk a munkások tájékozottságát a [ kül- és belpolitikai kérdésekben, illetve a holyi feladatok megismerése vonatkozásában. Szervezzenek a párt- és tömegszervezetek rendszere- áh sen olyan fórumokat, ahol a dolgozók tájékozódhatnak és kérdéseikre választ kaphatnak. 4/ A gazdasági vezetők, azáltal, hogy területük politikai vezetői is, a dolgozókban ne csak a munkaerőt lássák, hanem kerüljenek közelebb "emberi" vonatkozásban is a munkásokhoz. 5/ A párt, a szakszervezet és a gazdasági vezetés az erkölcsi és az anyagi ösztönzők alkalmazásával segítsék elő a törzsgárda-mozgalom szélesedését, az üzemhez vonzódé munkások számának növelését. 6/ Az üzemi demokrácia szélesítésével a fontos kérdések eldöntésében fokozottabban vonják be a munkásokat. A megfelelő fórumok teremtésével is segítsék elő a munkások üzemi közérzetének javulását* 7/ A termelés és a termelékenység növelésével együtt az üzemi szociális és munkavédelmi beruházások növelése is tartson lépést. 8/ Minden szerv fordítson nagy gondot a munkások általános műveltségének emelésére, a szükségszerű oktatási formákba való bevonására. ^ 9/ A kerületi Tanács változatlanul fordítson nagy figyelmet a munkáskerületek jó áruellátására, a kereskedelmi hálózat fejlesztésére és egész v tevékenységében a fizikai dolgozókkal, ezen belül is a nagycsaládosok** kai való kiemelt foglalkozásra^, Záradék; Az üzemi pártbizottságok és pártszervezetek, valamint azok a hivatalok és intézmények, ahol jelentős számban dolgoznak fizikai munkások, a jelentés és a Pártbizottság megállapításai alapján tárgyalják meg e témát és hozzanak megfelelő döntést a munkások közt végzett politikai munka szintjének növelésére, élet- és munkakörülményeik javítására. SO í ____ ______ __ ___ .. í i- 14 -