Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1968-05-31

•> i.í * ' é Számviteli rendszerrel kapcsolatban aláhúznám, hogy a vállalatok egész elszámolási rendszere, szervezeti felópitése korszerűsítésére folynak munkálatok és a II#félévbon lesz kormányhatározat, melynek alapján felül kell vizsgálni a vállalati szervezeti kereteket. Megfontolnám azt a gondolatot, hogy a termelékenység mérésnél a nyereség - bár van benne igazság - az értékmérő. A termelékenység és a hatékonyság összefüggésben van és leszűkített lenne a probléma, ha csak a nyereségben vizsgálnánk és nem néznénk mennyire gazdaságos a munka. Egyetértek azzal, hogy a munka hatékonyságát kell vizsgálni és ahol lehetőség van megközelí­teni a legátfogóbb mutatószámokat, de itt sémákat nem adhatunk. Május 1. Ruhagyárral kapcsolatos helyzet: egyetértek az elvtársakkal, de közelebbről nem vizsgáltuk meg. Kovács elvtárs legutóbb néhány olyan meg­jegyzést tett, amire úgy mondjuk nem pontosan fogalmazott, illetve az általa elmondottakat nem magyarázta meg. Egyetértek azzal, hogy a féléves mérleg alapján figyeljünk oda és a Gazdasági Bizottsággal megvizsgáltatjuk, de azért olyan vészharangot ne üssünk meg, várjuk meg mi lesz, mert év végén őket is elszámoltatják és főleg, ne bolygassunk olyan dolgot, ami népgazdasági szempontból előnyös, mint pl. a kanadai, vagy a szocialista k /'> országokba irányuló export. Olyan koalíciót mutattak be, melyet elfogadtak és jó. Náluk a nyereségnek csak 1/3-a származik termelékenységből, a többi anyagmegtakaritás, melyben jelentős szerepük van a szabászoknak és ezt a bérfejlesztésnél is figyelembe kell venni. Mikor áttértek a rövidített munkaidőre, o,8 %-os bérfejlesztést is hajtottak végre és ezt tetézték meg 1 %-ra. Ez jó, de nem jó, hogy November 7-re terveznek még 1 %-ot. Tavaly megtehette, hogy November 7-ón fizetett nyereségelőleget. Az ujitó, feltaláló tevékenységgel kapcsolatosan szóles körű tapasztalat nincs. Néhány van úgy, liogy nagymértékben lecsökkent, mert rossz hangulatot teremtett ennek kifizetése a nyereségrészesedésből. Vezetők munkaideje: azt mondották el, a vezetők u,,y Ítélik meg korábban ez az arány volt és most ez az arány van és miután egyértelműen ilyen véle­mény alakult ki, feltétlenül pozitívnak minősíthető, hogy a vezetés nem a mindennapi kérdéseivel, hanem a vállalat szervezeti kereteivel foglalkozzon és előkészítse a következő évi feladatokat. Nyilvánvalóan jó minden fillér a dolgozó oldaláról ős a magunk szempont­jából, amennyiben termelés von mögötte. Kétségtelen igaz, nem ösztönző a o,5 %-os bérfejlesztés, ha ennél éves szinten nem lehet többet adni. Ha a lehetőségek adva vannak, akkor a 2-2,5 % az, amely úgy latszik kerületi szinten ösztönzésképpen elfogadható, amely a vállalatoknál pozitív hangu­latot eredményez. Ami a futó-tömlő kérdését illeti, ezt Apró elvtárs tartja a kezében és rövidesen megoldásra kerül. Különben erre a célra épült az OGV Szeged melletti gyára. Munkaerő vándorlás és átlagbér szint: jelezhetjük e problémát, bár nem kell jelezni, mert a Budapesti PB anyagéban benne van és a Központi Bizott­ság is foglalkozik vele. Nem várható, hogy ez évben e probléma megszűnjön, bár lehetséges, valami finomítás történhet. 11a csak 15-2o %-os lenne a, mozgás, nem is jelentene problémát, de a dolgozókra viszonyítva 3o-^io %-os és nem a vállalatok egészében, hanem azon belül egyes területeken. Az anyaggal és a feladatokkal kapcsolatban: nagyon részletes tervünk van a PB ált.al jóváhagyott intézkedési tervben, melyben megvannak határozva a pártszervezetek feladatai Í3. Dapsi elvtárs említette, hogy a KB a jövő hónapban összeül ebben a kérdésben és a mechanizmus kérdésében KB határozat fog megjelenni ás köteleznek bennünket arra, hogy e határozatot a párt­tagsággal megismertessük. Ennek továbbvitelét úgy rögzíthetjük, hogy a kapott instrukciók alapján visszük le, - erre külön határozatot hozni nem kell. . / . N__________ M________ i- 9 -

Next

/
Thumbnails
Contents