Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1965-04-16
♦ Egyes párttagjaink egyenesen kétkedve fogadták a határozatot. /A kétkedés oka az, ho^y gazdasági életünkben jelentkező, kétségtelenül súlyos problémákat eltúlozva "gazdasági csőd"-ről beszélnek, sokszor lebecsülve azokat ;.z eredményeket, melyek pedig vitathatatlanok./ A hibás nézetek mellett, nem feledkezhetünk meg arról, hogy ma már a tettek a lényegesek. Sok esetben az egyetértés csak addi^ tart, mig személy szerint nem érintett valaki. Ezután már "huzódozás", a feladatok vontatott végrehajtása jelentkezik. 2•/ Párttagságunk eszmei politikai cselekvési egysége, az MSzMP fő politikai iránwonalat"‘^Hf,:rEo^oE'any kérdésben. a./ A párt vezebő szerepének értelmezése. Párttagságunk jelentős része megérti; azáltal, hogy a Vili. kongresszus programját az-egész nemzet magáévá tette, érvényesül a párt vezető szerepe. Ebből is adódik az a kívánság, hogy az eddigi politika folytatódjék, a vezetésben lényeges változás ne következzék be. Hogy ma itt tartunk ez minden bizonnyal fakad a párt helyes politikájából, a pártszervezetek vezetőségeinek erőfeszítéseiből, agitációs és propaganda, általában az eredményesen végzett politikai munkából. Mindenellett fel kell figy>:lnünk arra, hogy különböző rendezvényeken - szemináriumokon, taggyűléseken, pártcsoport ülésekéin és főleg egyéni beszélgetés során - gyakran hangzanak el olyan vélemények, melyek azt mutatják, hogy párttagságunk egy ré.sae nem értelmezi helyesen a párt vezető szerepét, ebből adódóan* a politikai munka során még sokat kell tegyünk, hogy ez eszmei. politikai cselekvési egység e területen is szilárdabbá váljoon. /"~~x /Egyes elvtársak azt mondják; "A kommunisták nincsenek megbecsülve”, mások igy fogalmainak; ”A mi üzemeinkben, intézményünkben nem érvényesül a pártszervezet vezetése." Egyes szélsőséges pesszimisták már úgy vélekednek, hogy a párttagoknak nincs i,ö lényeges szerepük a munkaterületen./ Párttagságunk egy része úgy vélekedik, hogy a párt vezető üz;erepe e^yet jelent a párttagok funkcióba állításával üzoraokboin, intézményekben. Nem értik ezek az elvkorsok, hogy a párt voaető szerepe - ebben a vonatkozásban - "csak" annyit jelent, hogy a párttagok példamutatóan tevékenykednek a m-guk területén, A párt^vezető szerepe - lényegében - politikai .jellegé,' ami azt tlelönti, hogy n part‘‘polTtlkajcöF magáévá teszi ogész~barsaáaT- münk, doigozo népünk/ .... Sokszor zavart okoz a a téry - egyesek úgy gondolják, hogy ez csorbítja a párt vezető szerepét - hogy különböző vezető funkcióba pártonkivülieket állítanak be. fí nézeteknek bizonyos tápot ad a helytelen gyakorlat is. Ilyenkor megsértve a párt’ helyes politikáját, nem a legalkalmasabb, legrátermettebb személyt állítjék valamilyen funkcióba, hanem valamiféle ''statisztikai" szemlélet érvényesül, /"Jó az, ha pórtonkivülit alkalmazunk, hiszen szövetségi politika is van a világon.*/ ./. ______________________kJ__________________ §- 7 -•M, ' , uj.