Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1965-04-16
1 - g,t i\tl? A mwp 4 « j ' MSZMP VIII. BIZOTTSÁGA Budapest, 1965 április 6. 'í)l& A VIII. kerület pártszervezeteinek tevékenysége á párttagság eszmei 'poTItTkai cselelcvési egységének erösitésebén. Pártunk VIII. kongresszusa célul tűzte ki a szocializmus teljes felépítését hazánkba. E nagyszerű feladat végrehajtásának alapvető feltétele a párttagság eszmei politikai cselekvési egységének állandó növelése. Ebből kiindulva a kerületi Pártbizottság - a Bp-i Pártbizottság útmutatásai alapján - múlt év őszén olyan határozatot hozott, hogy a vezetőségválasztások előkészítésével egyidőben-vizsgáljuk meg pártszervezeteink ilyen irányú tevékenységét. A vizsgálattal is segiteni kivántuk a vezetőségválasz, tások jó előkészítését, ugyanakkor a vezetőségválasztások során szerzett tapasztalatokat is felhasználtuk a jelentés elkészítésénél. A felmérésben .rcsztvett - előzőleg elkészített és többször megvitatott vázlat alapján - a Pártbizottság apparátusának valamennyi tagja. Ugyanakkor arra kértük kerületünkben lévő párt és csúcsbizottságokat, hogy ők is végezzenek el hasonló elemző felmérő munkát és tapasztalataikat, valamink a feladatokat Írásban rögzítsék. ' A gyakorlat azt mutatta, hogy maga a felmérés is hasznos volt. Egyrészt segítséget nyújtott ahhoz, hogy a vezetőségválasztó taggyűlések beszámolói elemzők, színvonalasak legyenek. Másrészt az instruktor elvtársaktól megkövetelte, hogy a hozzájuk tartozó pártszervezetek tevékenységét behatóbban megismerje. Végül a sok ezer párttaggal való beszélgetés föllendülést eredményezett _ a pártmunkában is. Jelentésünket a Bp-i Párt Végrehajtó Bizottság 1964 október 12-i ülésén elfogadott - ”Az üzemi pártszervezetek tevékenysége és tennivalói a párttagság eszmei cselekvési egységének erősítésében." cirnü - határozatára támaszkodva az instruktor elvtársak, párt és csucsbizottságok jelentései, a választások tapasztalatai, társadalmi munkatársaink és saját észrevételeink alapján állítottuk Ö3sze. Kiinduló pontként szükségesnek tartjuk néhány párttagságunkra vonatkozó adaF ?ö"gzaöbűs'ot. ~ Kerületükben 14.412 párttag és tagjelölt van nyilvántartva. Ebből 4.197 a nő. Párttagságunk 46,8 %-a iparban, 15 %-a a közlekedésben, 18,5 %-a hivatalokban, intézményekben, 9»3 %-a a körzeti 'pártszervezetekben, 5*8 %-a KTSZ-ekben 6.6 %-a egyéb területeken helyezkedik el. A számokból kitűnik, hogy kerületünkben a párttagoknak közel fele az iparban dolgozik, ugyan \kkor•jelentős azon párttagok száma, akik más területen tevékenykednek, Ebből kkindulva vizsgálódásunk az üzemek mellett kiterjedt hivatali, intézményi pártszervezeteinkre is. / 1- - - ___________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________—.........