Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1963-07-09
-> :.$> ^ ' - 2 - i Keressük a lehetőségeit annak, hogy a szocialista demokratizmus növekedésével hogyan lőhetne még több állampolgárt bekapcsolni az állami munka vitelébe, - a Tanács, a tanácstagok, az ÁB-ok mellé. Erre egyébként utalás van az anyagban is, A kérdésnek ez csak az egyik oldala, a másik igen fontos megoldandó feladat, a tömegszervezetekkel való kapcsolat erősitése. Vagyis: a tömegszervezetekkel a tanácsi választott szervek hogyan erősítsék jobban kapcsolataikat, a közös munkákat hogyan végezzük, ebbe a széles tömegeket hogyan kapcsoljuk be, a különböző rétegekkel e kapcsolatot hogyan erősítsük módszerében és tartalmában egyaránt, hogy a különböző munkacsoportok egyreinkább alkalmassá váljanak az állami feladatok átvételére, KB ilyen irányban folyik a tanácsi munka. Igen sok segítséget kaptunk különböző vonatkozásban. Az államtudomány művelői elég sokat foglalkoznak a tanácsi élet fejlesztésével, igen nagy segítséget adnak a mit kell tenni kérdésében. Ugyanis minél lejebb megyünk, annál bonyolultabb e feladat megoldása, mert ez nem csupán csak a tömegekkel való jó kapcsolatot, hanem a közös tevékenységet jelenti az állami feladatok megoldásá- i é'"' bán. Nem egyszerű ennek a megszervezése, ehhez magasszintü elvi-, politikai felkészültség és jé szakmai munka a követelmény, csak igy tudunk tovább jutni. Itt számolnunk kell azzal is, hogy vannak bizonyos tényezők, melyek e munkát nehezítik* Tanácsi méretekben évek éta nagy a fluktuáció, mert mindig újabb és újabb erők kapcsolódnak be, ami azt is jelenti, hogy nem egy esetben mire bedolgozza magát a munkába, tovább megy és egy uj munkaerőnek bizony kell egy-egy fél év is mire a munkát, a munkaterületet megismeri és teljes munkaerővé válik, különösen az apparátusban elég nagyfokú a cserélődés. A tanácsi terület az utóbbi időben olycn állami tisztviselő-nevelő tényező, s-/Ívesen visznek innen más területre át munkaerőket és mi non tudjuk visszatartani, mert általában kedvezőbb fizetési feltételek közé kerülnek. A tanácsi területen a fizetés annyi, amennyi lehetséges, de nem hat ösztönzőiét, kb. l.Aoo Ft az átlag és ezért számos esetben elég nehéz helyzetben vagyunk. á~'s Értünk el eredményeket az eltolt 4 év alatt és igyekeztünk az adott útmutatások alapján fóladatainkat megoldani. Mégis úgy érezzük az eredmények ellenére is le vagyunk maradva.a szocialista építés követelményeitől, lelkiismeretileg rendben vagyunk, igyekszünk jól dolgozni, de tudjuk nem elegendő, mert a szocialista építés mind nagyobb követelményeket támaszt. Elég sok még a fogyatékosság, mely ellen küzdünk. Egészségügyi területen 2.ooo eü,emberrel foglalkozunk, ugyanakkor l*3oo pedagógus és segéderő működik a kerületben, egyben számos egyéb feladat van, melyre van 167 előadó, ügyintéző, akik különböző területeken tevékenykednek. Évente 12o-15o.ooo között váltakozik az ügyfelek száma, kb. 77.000 ügyiratot kell valamilyen formában feldolgozni a tanácsi apparátusnak és ez hatalmas megterhelés elé állították és állítják e 167 fős gárdát, s ilyen értelemben nem könnyű a minden követelménynek megfelelő előterjesztést tenni erre a rendkívül fontos munkaértekezletre és a 12-i tanácsülésre sem. A VB ülésen, ahol az anyagot elfogadták felmerült, hogy az anyag elég érdekes, sokszínű, de bizonyos kérdésekben javasolták kiegészíteni. Ili olyan anyagot igyekeztünk elkészíteni, hogy alkalmas legyen a magasszintü politikai testület: VB, PB elé és nem árt, hogy egy kicsit program jellege van, mert nem mindenki ismeri a tanácsi munkát és ebben rögzítve van, mit akarunk tenni, mit tartunk szükségesnek a további munka vitelére. Ugyanakkor ezen anyagot a 2oo tanácstagunk is megkapta, akiknek szükséges ilyen *1 • / • __________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________________^ ■---------------------------------------------------------------------------------------L__________I I