Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1962-06-26
J »» ./ j- 2 - * Az a véleményünk, hogy ezen a szinten a kerületi PB munkájában eléggé következetesen végighúzódott a szeptemberi határozatok egyes pontjainak feldolgozása és rendezvényeken, aktívákon való levitele. Az a tapasztalat, az utóbbi időben folytattunk beszélgetéseket üb-kel, és ezek hasznosak voltak, tudtak segítséget nyújtani az üzemek felé, a gazdasági vezetés számára is a pártszervezetek, tehát nem voltak hiábavalók azok az ülések, rendezvények, melyeket ezek érdekében rendeztünk. Ugyanakkor azt érezzük és tapasztaljuk, van egy bizonyos távolság a kerületi VB, PB által hozott határozatok és ennek kapcsán jelentkező kongresszusi kérdések levitele és végrehajtása között. Az instruktori munka, ami ennek egyik láncszeme, amely nem választott szerve a végrehajtásnak, itt van javulás ebben a félévben, de nem elég, nem kielégítő. Problémák vannak az instruktori munka hatékonyságában, ellenőrzésében is. El kell mondani, hogy a mi struktúránkban van, tervbe vettük azt; ismételten szeretnénk a közeljövőben olyan változtatást eszközölni, hogy az ÜCSI és az ipari felelős, valamint az emellett dolgozó k Gazdasági- Műszaki Bizottság az ősztől kezdve közelebb kerüljön ^ egymáshoz. Az ÜCSI nemcsak a párt építési feladatokat vinné, hanem a termelés pártellenőrzésének feladatai is közvetlen munkakörébe tartozna. Ezzel lényegesen megjavítjuk a munka hatékonyságát és sokkal érdekeltebbé tesszük az üzemi instruktorokat, hogy közvetlenül szervezettebben tudják ezt a feladatot is végrehajtani. Másik elgondolás: most, hogy készítjük a Pártértekezlet elé a kerületi PB referátumát, az vetődött fel, egyik-másik VB tagnak az a véleménye, hogy mi az ipar területén általánosságban mozogtunk, ezen kérdéseket tárgyaltuk meg ossz.üzemi viszonylatban, a szeptemberi határozatok fő kérdéseit a fél év végéig az összes üzemekben.lényegében megtárgyaltuk. Úgy érezzük ezek a mutatók reálisak, előrevivők, ügy érezzük, most már egy-egy iparágban vizsgáljuk meg a szeptemberi határozatokat és budapesti viszonylatban - októberben a II. 5 éves tervvel kapcsolatos határozatoknak a végrehajtását. A következőkben megnézzük egy-egy területen hogyan áll és a munkaterv ezt megpróbálja tükrözni. Az a véleményünk, hogy a PB" munkaterve végrehajtása során javult az üzemekben a termelés pártellenőrző munkája, javult a szakszervezeti és KISZ munka. Mutatójuk az intézkedési tervek kialakítása; a termelés pártellenőrzése, anyaggazdálkodás, szocialista munkaverseny kibontakozása, melyhez nagymértékben hozzájárult a kongresszusi munkaverseny beindítása. Ezeken a területeken javult pártszervezeteink termelés pártellenőrző munkája. Ahol problémát látunk, amely egyik legfontosa b területe ma az üzemek termelési munkájának, az a normák folyamatos karbantartása. A VB megtárgyalta és úgy látjuk, hogy azt a munkafolyamatot, a szeptemberi határozatoknak ezt a pontját kell nekünk határozottabban megfogni, segiteni, ellenőrizni, mert félő, ha ezen a téren nem tudunk megfelelő változtatást eszközölni, odajutunk, hogy a normákat újra általánosságban rendezni kell, mert a folyamatos karbantartás nem biztosított a legtöbb üzemünkben. * Általában az a véleményünk, hogy x kerületi szinten is, az üzemekben is még magasabb szintre kell emelni a termelés pártéUenőrzését, hatékonyabbá kell tenni a gazdasági munkát. Ha a munkatervet vizsgálják az elvtársak, az egyéb feladatoknál és a konkrét VB-, PB anyagoknál van feladat és további segítséget tűztünk ki vélul. • / . I ■ •* (,lw. f..