Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.13.a/3)

1962-08-03

i > 6- 2 -előre nem beszéltük meg a kérdéseket, szabadon vethették fel mind­azt, amit szükségesnek tartottak. Mik jelezték ezeket a beszámolókat? Alapjában véve egytől eggyig megfelelő alapossággal, mélységgel és elemzéssel készültek fel, és úgy érezzük a következtetések is ilyen szinten történtek vagy hoz­ták a hároméves munkát, a munka fejlődését. Felvetették azokat a problémákat is, melyek nincsenek megoldva és olyan javaslatokat is tettek, melyek szükségesek a megoldáshoz és felszínre kerültek olyan kérdések is, ahol feltétlenül szükséges változtatni. Sikerült ezekben a referátumokban kijelölni azt az utat, hogy mi­lyen formában fejlesszék tovább a munkát, a munkastílust. Elég tár­gyilagosan felvetették a nehézségeket, nyilt, őszinte légköre volt ezeknek az üléseknek és eltudtuk érni, hogy nem került külön erőfe­szítésbe és mégis a vitaindító egyenként ment végig és az értékelés azt is tartalmazta, aki számításba jöhet továbbra is VB tagnak. Nagyon jónak tartjuk, hogy a titkár elvtársak vagy a maguk szemé-i lyén kezdték vagy azzal fejezték be, de mindenképpen jellemző volt alapot adtak személyük bírálatához is. A vitára jellemző volt, hogy nagyon alaposan jelentkezett a helyzet tényleges ismerete a VB ta­gok részéről, konkrétan nyúltak hozzá egyes problémák felvetéséhez, megoldásához. Jellemző volt, hogy a VB tagok mindannyian felelős­séggel nyúltak a kérdésekhez, nem hárították át a problémákat és egészében véve próbáltak helyes következtetésekre jutni a felszólalá­sok alapján. Milyen főbb általános eredményeket mutatnak ezek a beszámolók. Álta­lános eredménynek értékesük és meg lehet állapítani, hogy a PB-k, VB-k tekintélye, mint vezető testületek tekintélye az elmúlt évek­ben jelentősen növekdett, melyhez nagymértékben hozzájárul, hogy a VB tagok többsége szakmailag és politikailag tovább képezi magát, jelentős ismeretekre tesz szert, igy nagyon tervszerű, meggondolt, megalapozott munka folyik. Van fejlődés a munkastílusban, melynek ^ leglényegesebb mutatója: nem találkoztunk a kollektív vezetésben kirivó hibákkal, apróbb jelenségeket látunk, de egészében káros je­lenség, hogy pl. nem érvényesül a VB tagok véleménye, kritikátlanok lennének és a titkár elnyomná a tagságot, ilyen nincs. Lényegesen megemelkedtek az Írásos, előre kiküldött napirendek szá­ma, mely behatóbb vizsgálatokat és felkészülést követel. Jellemző a határozatokra, hogy rendszeresen visszatérnek azokra és egészében véve, mely nem utolsó eredményhez tartozik, élvezik a pártonkivüli­­ek bizalmát, melyet mutat az, hogy számos pártonkivüli keresi meg a VB-t, különböző problémákban kérik segítségüket a megoldáshoz.Ezek megoldása természetesen tovább növeli a tekintélyt és erősiti őket. Megállapítható, hogy az ossz PB-k egységesek, a párt politikájának szellemében végzik munkájukat és úgy érezzük - egynéhány kivételé­vel, melyet külön aláhúzok - értik a párt politikáját és hajlandók azért harcolni. Találkoztunk olyan jelenséggel, hogy egyes tagoknak van mindezek­től eltérő véleményük. Ilyen eset a BM szerveknél egy idős elvtárs, aki nem tud haladni, nem tudja meglátni és helyesen megítélni a jelenlegi helyzetet. •________________________________________________________^_______________________________________ 3%. ..V, • ,.... . 1 • ,

Next

/
Thumbnails
Contents