Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1961 (HU BFL XXXV.13.a/3)
1961-05-15
II ■ > » . *- 4 -Sok volt a tribün előtt a hézag, egyes felvonuló csoportok ':rnu~ tatni akarták magukata vezetők előtt, ezért leszakadtak az előttük haladóktól, Bevált a lerakodási hely is, már tavaljr 3em volt probléma ezzol kapcsolatban. Pozitívnak*lehet értékelni azt, hogy az idén már egyáltalán nem lehetett látni zászlókat, képeket a földön heverni, vagy esetleg azon taposni. Tanulságok a^ következő május 1.-re, 1, / Lehet későbbi gyülekezést engedélyezni egy-egy oszlopnak, természetesen a jelentett létszámtól függően, 2, / A felállás helye maradhat úgy ahogy az idén. 3. / Biztosítani kell, hogy a vendéglátóipar szervezettebben oldja meg a büffé kérdését, több üditő italt kell biztosítani. 4. / Javaslatok: - a 23-as 24-os villamost lehet 9-óra után is közlekedtetni a Keleti Pu.-ig,- több helyről jelezték, hogy a moszkvai felvonulást jövőben nocsak de. sugározzák, hanem osto . is ismételjek meg, hogy azok is láthassák, akik kivonultak.- o-o-o- o-o-o-MSzMP VIII., BIZOTTSÁGA / _____ s~ _____________________________ t_____________________________________1____