Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1989-02-18/1

' ’i (Steigerwald Ferencné Dr). a felelősséget nem akarja átvállalni, de érzi azt, hogy ennek a pártnak ma egy másfajta munkamódszerre, munkastílusra van szüksége. Ebben igenis helye van annak a gondolkozásnak, hogy ismerjem az ország gondjait és legyen ebben véleményem, azt gondolom, hogy a jelzők között azt is meg lehet fogalmazni, hogy a mai vitára jellemző volt az útkeresés is. Az útkeresés olyan módón, hogy ugyan itt elhangzottak konkrét. ja vaslelstok, de inkább olyan módon fcg alma ztak meg, hogy mi az amit eddig nem tartottunk jónak és vajon melyek azok az irányok, amelyek majd talán jobbak lesznek, másak lesznek, de az, hogy ennek konkrét megvalósítása miként lehet, azt hiszem, hogy a követ- i kező idők feladata. És azt hiszem, hogy azt is jelzőként le­het mondani, hogy megfogalmazódtak egymásnak ellentmondó vé­lemények is, ez is természetes, nemcsak abból adódóan, hogy hol tevenykedünk, hol dolgozunk, hanem természetesen abból adódóan is, hogy az adott időszakot akár egy 1956-ot, akár egy tavalyi időszakot hogyan, miképpen éltünk meg és közvet­lenül milyen élményeink vannak. Ezek a közvetlen élemények azt hiszem befolyásolják azt is, hogy egy-egy küldöttnek mi volt a megítélése, véleménye arról a helyzetképről, amit a kerületi pártbizottság adott. A kerületi pártbizottság, mint már említettem, szándékosan nem egy részletes beszámolót adott, nem is ez volt a célja, hiszen a mai pártértekezletünknek el­r*\ sősorban az előregondolkodás a feladata és úgy gondoluk, hogy ez a helyzetelemzés ebben megfogalmazva a hibákat, gondokat problémákat némi eredményt is, alapot adhat arra, hogy kiin­dulása legyen a feladatuknak. Néhány gondolatot a programról: ez a program ez nehéz vajúdásnak az erdménye és többször ké­szült. Többször készült azért, mert volt olyan elképzelés, hogy nagyon ötletes, konkrét program kell. Aztán volt egy o­­lyan fajta elképezlés, hogy nem kellenek konkrét feladatok, hanem általánosságba jelöljük meg, hogy mit is kell tenni. Azt hiszem, hogy ebben igazán ma sem tudtunk közösen vagy közös nevezőre jutni, hiszen volt olyan igény, hogy a fő irá­nyokat és volt olyan is hogy még konkrétabban kellene meg­tenni. | tó .i — m ’ S ... _______. b tó. ■ . í * • <• *3**

Next

/
Thumbnails
Contents