Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1985-02-23
I i 14./ Hering Mihályné a kér. PB tagja, a Minőségi Cipőgyár küldötte: Tisztelt küldöttértekezlet! Kedves Elvtársak! Tisztelettel és szeretettel köszöntőm Józsefváros kommunistáit és egész lakosságát a Minőségi Cipőgyár dolgozó kollektívája nevében abból az alkalomból, hogy ismét találkoztunk a célból, hogy értékeljük az elmúlt öt évet, melyet az MSZMP XII. kongresszusának határozatai szellemében dolgoztunk együtt végig. Amikor 1980-ban szót kértem a pártértekezleten arról beszél- 1 tem, hogy egy nem túl jó évet zárva, dolgozóink hangulatát, munkáját kedvezőtlen irányba befolyásolta a koncentrált beruházással létrehozott korszerű tizem és kapacitás kiválása - a Szigetvári gyáregység leválasztásával kapcsolatos bizonytalanság - mely aztán 1981-ben megtörtént. Elmondtam akkor, hogy a MINŐ kollektívájának lesz ereje és van hite abban, hogy jobb és szebb eredményekre is képesek leszünk és mindent megteszünk azért, hogy ez igy legyen. Tisztelettel jelenthetem, hogy azóta 45-szeresére növeltük tőkés exportunkat és 9-szeresére árbevételünket. Mert nem tartottuk be azt a közmondást, hogy suszter maradjon a kaptafánál, mi ugyan maradtunk, de megnéztük, hogy a nagy világban milyen az. Mit kell arra gyártani - cipőt, vagy csizmát, szandált, vagy papucsot. S igy sikerült a versenyképes termékkel több igényes tőkés piacra betörnünk. Termékszerkezetünket átalakítottuk a folyamatos gyártmány és technológiai fejlesztésen keresztül. A folyamatos megújulás anyagban, színben és formában, a kollekciók számának növekedésében évről-évre apró sikerekkel gazdagított bennünket anyagilag és munkavégzésben egyaránt. Azonban e tevékenység olyan feladatok elé is állitett bennünket, hogy meg kellett tanulni a gyors, pontos szállítást, a műszaki előkészitósre és termelés szervezésre különlegesen nehéz feladatokat rótt és ró ma is, melyeknek egyre nehezebben tud megfelelni. Létre kellett hozni újra a tőkés export gyártás feltételeit. ; 9) m *t- 49 -