Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1980-02-16/1

am I- 8 -Bíznunk és egyben segítenünk is kell a KISZ szervezeteket, liogy az ü jó munkájuk gyümölcse a mi pártunkat erősítse. Azt, hogy a tagfelvételi munkánkban előre tudtunk lépni nem kis szerepe volt annak, hogy a fiatal szakmunkás okkal mi kom­munisták személyesen foglkoztunlc, bevontuk a szocialista bri­gádmozgalomba őket és nem utolsó sorban, azzal tettük vonzóvá a pártot, hogy az alapszervezetünkben a legkiválóbb szakmunká­sok dolgoznak, akikre a fiatalok felnéznek és követik tanítá­saikat. KISZ fiataljaink részt vesznek brigádmozgalmunk megmozdulá­saiban és nagy segítséget nyújtanak napi teendőink végrehaj­tása során. A lakosság kulturált kiszolgálását szakmailag jól képzett politikailag felkészített kollektíva tudja csak j ellátni. Ez nálunk a Gázmüveknél különösen fontos feladat, mert a fő­{ város közel félmillió háztartását látjuk el energiával és en­nek kapcsán több mint egy millió ember napi közérzetét befo­lyásoljuk. Vállalatunk pártórtelcezlete értékelte helyzetün­ket. Jelentős eredményeink mellett reálisan fel tudtuk tárni azokat a gondokat is amelyek nehezítik feladataink végrehaj­tását. A főváros csőhálózata nagyon régi. A csővek cseréje folyamatosan történik mégis az ömlósek száma nagyon megsza­porodott. A Szolgáltatás vonalán a gázkészülékek száma eléri a másfél milliót. Ezeket karban kell tartani, gondoskodni kell arról, hogy na­ponta mindenki meg tudja főzni az ebédjét, fűteni tudja a lakását. Ezt a munkát nehezíti, hogy az alkatrész ellátás nem megoldott a 10 éve nem gyártott készülékek pótalkatrészeit az ipar nem hajLandó gyártani. A készülékek műszaki színvonalon sem mindig kielégítő, sok a reklamáció amely mind bennünket érint. Iía a gázzal valakinek problémája van otthon nem a gyár­tómű vagy a javitó-szerelő vállalat hanem a Gázmüvek jut eszé­be. A leghidegebb napon 2500-3000 bejelentés fut be hozzánk. A lakossági panaszok megoldását 24 órán belül végezzük, ha tudjuk. Előfordultak olyan esetek amikor nagyobb utcai veze­ték munkát kell elvégeznünk. Ez tovább tart, de ilyenkor éj­jel nappal, szombat és vasárnap is dolgoznak munkásaink. Vál­lalatunknak fontos feladata az is, hogy az elavult és jelentős részében üzemképtelen kokszoló berendezésünkkel minél több kőszónkokszot termeljünk. 1980-ra vállaltuk, hogy terveinek meghaladó mértékben termelünk és ezzel 8 millió dollár deviza megtakarítást hozunk a népgazdaságnak. Dolgozóink anyagilag jól meg vannak becsülve. Gondolni kelle­ne azonban arra, hogy az erkölcsi elismerés is arányban legyen eredményeinkkel. Tudjuk, hogy a jövő inég nagyobb erőfeszítése­ket kiván tőlünk. Kollektívánk képes arra, hogy ezeket megoldja, eredményeinlcet tartósítsa. Ehhez kérjük a felettes pártszervek segítségét is. Végezetül engedjék meg, hogy a jövő nem könnyű feladatainak megoldásához sok erőt és egészséget kívánjak a magam és a Fő­városi Gázmüvek kollektívája nevében. ..............................................—«--- i "

Next

/
Thumbnails
Contents