Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1980-02-16/1

r v : 7 ii *- 10 -Blrloni Ferenc VIII. kér. Ipari Szövetkezetek 1980, február 5-án - a Politikai Bizottság 1979* december 11—i határozata alapján - a VIII. kér. Ipari Szövetkezetek kommunistáinak pártórtekezlete megválasztotta a Magyar Szo­cialista Munkáspárt VIII. kerületi Ipari Szövetkezetek Bi­­zot tságát. Budapesten elsőként éltünk ezzel a lehetőséggel, amelyet a párt felső vezetésétől kaptunk. ügy gondolom, ez fokozza a felelőssógünket feladataink megvalósításában. A pártbizottság létrehozását többek között az is indokolta, hogy ezen - a lakosság közhangulatát is számottevően befő- ~­lyásoló területen még hatékonyabban érvényesítjük a párt politikáját, a párt vezető szerepét. Kerti le tünkben 24 ipari szövetkezet és két - a szövetkezetek­hez hasonló - egység dolgozik. Ágazati megoszlásuk szerint hat szakmai szövetséghez tarto­zunk. Budapesten több kerületben 12o telephelyen dolgoznak, valamint a szolgáltatásban 150 fiók, részleg, ±11. üzlet segíti a lakosság jobb elátását. Termelési értékük az elmúlt években meghaladta a lcót milliárd forintot, tózen belül 13 szövetkezet folytat nem rubel elszámolású exportot, önnek várható teljesítési, értéke 218,4 millió forint, és ez a tel­jesítés közel 29 /o-kai haladja meg az előző éves eredményt. Budapesti telephelyeken 6326 dolgozót foglalkoztatnak. Ennek a lé tszámnak 82 ',0-a munkás, 52 /<>-a 110, valamint 26 'jj-a. 30 éven aluli. A 26 pártalapszervezet 632 párttaggal tevékenyke­dik. A fizikai arány - a dolgozók szociális összeteléhez viszonyít­va - nagy elmaradást mutat. Ha a szervezettséget vizsgáljuk, meg kell mondani őszintén, hogy nem csak az üzemi átlagoktól, hanem a kerületi átlagnál is jóval alacsonyabb a szervezett­ségük aránya. Természetesen ebből adódó feladatunkat nagyon konkrétan meg kell határoztunk, a tagfelvételre vonatkozó határozatok szellemében. Tisztában vagyunk azzal, hogy az eredményes politikai munka egyik fő kérdése az alapszervezeti munka színvonala, politikai hatása az adott területre, ezért fő feladatunkat az alapszervezeti munka segítésében, irányí­tásában ós ellenőrzésében látjuk. A pártalapszervezeteltnek meghatározott szerepük van az ipari szövetkezeteknél is a párt politikájának megvalósulásában. Az alapszervezetek, illetve azokban tevékenykedő kommunisták varrnak a legszorosabb kapcsolatban a dolgozókkal, igy a párt politikáját az emberek jelentős mértékben annak alapján Íté­lik meg, hogy milyen az alapszervezet munkája, hogyan való­sítja meg helyileg a párt politikáját, milyen a párttagok magatartása. Xf I ——n ■— ... — .. ;

Next

/
Thumbnails
Contents