Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1975-02-15

é- 66 -beszélhetünk. Tovább viszem a kérdést, hogy ezt tovább kell fejlesztenünk a kerületen belül, hogy tudunk olyan hálózati rendszert kialakítani az egyes intézményi, in­tézeti, üzemi egységek között, hogy intenzivebbé tegyük a kerületen belül folyó munkát. Gondolok itt elsősorban az ágazati egységekre. Petrák et. a beszámolóban 12 egészségügyi intézményt említ, és 60-nál több okt. in­tézményt, illetve iskolát. Lehetőség van egy horizontál tipusu kapcsolat létesítésére. Ennek kihasználásával, k munkahelyi tapasztalatok, munkaerőhiány kérdését vetem n fel. A döntés előkészítésnél abban látom a jelentőséget, hogy /~N tulajdonképpen az elmúlt időben átalapozódás történt. A tudatot hordozd személyi állomány is változott. Az átala­pozódás alatt nemcsak azt értem, hogy a kerületben putrik tűntek el és uj épületek emelkedtek, hanem a lakosság is megváltozott. Pelmerül, hogy a mi döntés előkészítéseink mennyire tudják figyelembe venni ezt a változást, mennyire tudnak alkalmazkodni ahhoz, hogy az intézmények és a sza­kosító területeken is a párt vezetőszerepét és irányítását döntéselőkészitésnél biztosítani tudjuk. Úgy gondoljuk, hogy a kerületi Pártbizottság még fokozottab­ban fog támaszkodni a kerületben lévő szellemi potenciára, ^ uj erőket von be az adatgyűjtésbe, illetve munkába, akkor ezt siker fogja koronázni. A tudománypolitikai határozat, melyről szintén említést tesz a beszámoló. Kérdés, hogy a formális meghatározása, illetve a lényeg meghatározása az, hogy mi történt inté­zeteinkben, intézményeinkben a valóságban. A valóságban is felteszik a kérdést - ahol tudományt támogatnak és fizetnek -, tényezőjévé vált az emberi társadalomban, mert soha még ilyen gyorsan tudományos eredmények nem születtek. I I 63 I ■» —1—----— ----------------­' ~ ~ ■ ■ ■*

Next

/
Thumbnails
Contents