Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1970-10-17
1 *' , ____________________________________ ma " ' " Y i ‘ - 3 - | ségeket intézményünk kommunistái és a pártonkivüli dolgozóink nagy része ugyancsak ki-ki a maga vérmérséklete szerint birálja. Gondolom, nem szükséges itt kihangsúlyozni, hogy a Magy.r Rádió ós TV személyi állománya feltétlen hive a szocializmusnak, hogy müsorpolitikánk a párt ás a kormány politikáján, azok határozatain alapszik. Ugyanakkor a mi kollektívánk tagjait is sokféle hatás ári. Muhkájuktnap mint nap a néző és hallgatók táborának birálatözönében végzik. Ebből a kritika-áradatból nem könnyű kiszűrni a valóst, a reálisat. Mint tudják, a Rádió előfizetői tábora kétmillió 600 ezer körül mozog, a tv-á pedig eléri az egymillió 800 ezret. Ez rendkívül heterogén társadalmlösszetételü, r ó műveltségű közönséget jelent, akiknek igényei rendkívül sokrétü! ek, nem egyszer egymásnak ellentmondóak, nem ritkán Ízlésbeli i felfogásnak is politikai aspektust adnak. Ezek között a feltételek között kell kiválasztanunk a jogosat, az előremutatót. És közben arra kell vigyáznunk, hogy egy-egy kiemelkedő produkciót legalább mi, az intézmény vezetői részesítsünk megfelelő elismerésben, mert a birálat mennyiségi halmozódása elfásultságot is okozhat. Bozsó elvtárs szólt arról is, hogy a Rádió és TV-t mi ^ nemcsak kulturális, hanem mindenekelőtt politikai intézménynek tekintjük. Ebből a szempontból helytelennek érzem egyesek biráló megjegyzéseiből kiszűrhető azon tendenciát, mely a politikai tájékoztató és a szórakoztató műsorok szembeállításából adódik. József Attilára hivatkozom, ki egyik versében azt irta: "Jó szóval oktasd és játszani is engedd szép okos gyermeked." Mint látható, József Attila legalább olyan jelentc5ságet tulajdonított a játéknak, a kikapcsolódásnak, mint az emberek tanításának, felvilágosításának. Nem állítjuk, hogy minden szórakoztató műsor politikai szerepet tölt be. De azt valljuk, hogy összegészében a színvonalas szórakoztatásnak megvan a maga sajátos politikai szere[ pe. f 1 2 9/1 ; p | mm