Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1970 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1970-10-17
bt Kulcsár Ferenc elvtárs; az agitációs munka tervszerűbb és tudatosabb viteléről" "szól, meg említve, b jL.y e munkában az értelem mellett az érzelmi impulzusok)a is jobban oda kellene figyelni és alkalmazni, természet*zerüen osztály álláspontból kiindulva. Beszél a Rádió ós Televízió társadalmi szerepé ől, a feléjük irányuló elismerő ós kritikai megnyilvánulásokról és feladataik ellátása közben jelentkező problémákról, majd célkitűzéseikről. Technikai-műszaki helyzetükről és céljaikról szól, melynél tevékenységükből adódóan a politikai jelentőséget hangsúlyozza ki, miután a műholdak belépésével az ideológiai harc e területén is ki fog éleződni. Az agitációs munka vitelénél a párttagok aktívabb tevékenységének szükségessé| géről beszél a társadalómban végbemenő fejlődéssel összefüggésben. 1 Bernáth Elek elvtárs;a VIII. kerületi úttörő mozgalom’smánszerü és tartalmi'munkájáról számol be. Külön kiemeli azt a tevékenységet, melyet a jubileumi év jegyében végeztek eredményer-N sem, valamint szol jelenlegi feladataikról és távolabbi céljaikról. Köszönetét mond a kerület politikai és gazdasági vezetőinek a káptalanfüredi tábor létesítéséért, mindazoknak* akik társadalmi munkával, vagy egyéb segítséggel a megvalósításhoz hozzájárultak. Problémaként említi és segítséget kér a kerületi uj Úttörőfház helyének kijelölésében és felépítésében, mert tudomása szerint a régit előbb lebontják, mint az újat felépítik# Attól tartanak, hogy 'o'űTíTőn nőikül maradnak ’áérüloíf"úttörői , ezért konkrét lépések megtételét kéri a kerületi Pártbizottságtólo Kedves Károlyné ct-nő; az MSZMP 7r) 197°. februárban a nők helyzctővel kapcsolatban hozott határozatról szól, összehasonlítva^ és értékelve vállalatuknál a nők helytállását és hely^ zetét. A viszonylag megnyugtató helyzetük elismerése mellett látják azokat a dologi és tudati problémákat, melyeket a határozat szellemében végre kell hajtsanak. A korületi PB segitő-ellenőrző munkájáról elismerően szólnak. A kerületi PB segítő, ellenőrző munkájáról elismerően szólnak dr# Bokor, Csonka, Febaie, Varga és Kiss elvtársak, kérve, hogy a jövőben is hasonló módon segítsünk munkájukban. F, eladatok : 1./ Az írásban beérkezett hozzászólásokra, azok tartalmának figyelembe vételével egyénenként írásos választ küldünk. Határidő; 1971* január 15. Felelős; MSZMP VIII.kér. PB titkárai M l ______________________ 0**''-4-