Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/1)
1966-10-22--23
mm v * ■■ '-v/ ggftgfc I J — 42 - J Jelentőségét számszerűen mutatja az, hogy tel jes létszámú 10 %-a ipari tanuló. Olyan nevelőkről kellett gondoskodnunk, akik nemesek szekmailag pedagógiailag megfelelőek, hanem egyben politikailag is alakitól, "mesterei" a nagylétszámu tanműhelynek. Egy érzem, hogy a± a nehéz feladatot jól megoldottuk és a követelményeknek megfelelő kezekbe tettük le 160 ipari tanulónk nevelését. Mindnyájunkat foglalkoztak a gazdasági szerkezet reformja és a nemzetközi élet eseményei. Kétségtelen van türelmetlenség, sőt megnem értés mindkét területen. A fel világositó munka sem könnyű, hiszen mielőttünk is vannak tisztázatlan kérdések. Várjuk és igényeljük, hogy e két legfontosabb ós előreláthatóan a közeljövőben is komoly témában megfelelő tájékoztatást kapjunk esetenként és rendszeresen, hogy ne kényszerüljünk az adott körülmények között deffenzlvába. Kongresszusi vf el ajánlásunkat alapos előkészítés után úgy tettük meg, hogy 1 mar a reform célkitűzéseit, tehát alapvetően a gazdaságosságot állítottuk a felajánlások középpontjába. A vállalati összesítés e felajanlásokfs bél számszerűen 6 millió forint tiszta nyereség t jelent. I Befejezésül elmondom, hogy a harmadik negyedévi mérlegünk dőtti helyzet azt mutatta, hogy a vállaltok többletnyeresége t teljesítettük és - azt hiszem - hogy a harmadik negyedévi mérleg sem foga felajánlásban lemaraáást mutatni. Dolgozóink körében a hangulat jó, látják már épülő tanműhelyünk és egyéb boruházásaink indulásábólhogy érdemes dolgozni és a nagyobb önálló- . ság további lehetőséget ad, melyet erőnkhöz mérten ki fogunk használni* Az értekezlet résztvevőinek jó munkát és erőt egészséget kívánok! ! I , L_ 12_______________ J-■ .i ... — . . _ m,. ■ I