Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1966-10-22--23

, . *- 18 -Feladatok: 1./ A nagymértékben elavult lakóépület állomány, az egyre emelkedő számú életveszélyes lakások súlyos problémájának enyhítése érdeké­ben feladat, hogy a lakóházak állagát fokozott gonddal kisérjék figyelemmel, a legszükségesebb intézkedéseket az illetékes szaki­gazgatási szerveik haladéktalanul tegyék meg: a rendelkezésre álló felujitási és karbantartási keret körültekintő tervszerű munka alap­ján kerüljön felhasználásra* Az erőfeszítések mellett azonban feltétlenül szükséges a felsőbb szervek segítsége is, amelyre vo­natkozólag a Fővárosi Tanács 1965* XI* 26.-i ülésén határozatot 1 hozott*. Szorgalmazni kell a kerület szanálási ütemének meggyorsí­tását, hogy az építkezések megkezdése érdekében a fenállé problé­­/~N mák elhárítása céljából az illetátes szervek a szükséges intézkedé­seket sürgősen tegyék meg. A Fővárosi Tanács 1965.! XI. 26.-i ülése errevonatkozéan is hozott határozatot. 2./Fontos feladat, hogy a kerület lakosságának közellátását a lehető­­'ségekhez mérten tovább javítsák. Különös gonddal fejlesszék a túl­nyomórészt munkáslakta területek ipari-szolgálta tó ós kereskedelmi hálózatát. A Fővárosi Tanács illetékes szak igazgatási szerveinek előterjesztése alapján a Főváros III. 5-éves terve szerint kereske­delmi ós ipari szolgáltató egységek épülnek a Százados-ut környó­­^ kén, amelyek megvalósítását elő kell segíteni. 3./ A jelenlegi nehéz lakáshelyzetet és a III. 5-éves terv lakásépítési irányszámait figyelembevéve - a lakásgazdálkodás terén a következő ciklus időszakában sem várható enyhülés. Ezért a rendelkezésre álló uj és megüresedő lakások elosztásánál még nagyobb körültekintéssel kell eljárni, annak érdekében, hogy az igénylők közül a lég igény­­jogosultabbak jussanak lakáshoz. A meglévő lehetőségeken belül is kiemelt gondossággal kell foglalkozni a rossz körülmények között la­kó uagy családos fizikai dolgozók lakásügyeivel. 4./ Tovább kell javitani a kerület egészségügyi ellátásának személyi és tárgyi feltételeit. A meglévő kereteken belül tovább kell keresni •'f 6 K__________________________ ;-------------------------------------------------------------------------------------------------I—I Y

Next

/
Thumbnails
Contents