Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1966-10-22--23

-2-j Jelenthetem a küldött elvtársaknak, hogy pl. Motorgyáregy­ségünknél az ütemtelen termelés miatt évekkel ezelőtt a Is­legtöbb probléma volt. Jelenleg dekád terv szerint dolgo­zik, és tervét dekádról dekádra maradéktala nul teljesiti is. Miért hangsúlyozom én ezt igy Azért elvtéroak, mert négy évvel ezelőtt küldöttértekezletünk beszámolója elmondotta, hogy a Ganz-Mávag tervét nem teljesiti, megfelelően, és ennek elsősorban oka az igen magas melegüzemi 3elejt, ezen ^ belül a forgattyuszekrény selejt. Ez igy is volt. Pártbizottságunk feladatul tűzte ki kommunistáink elé, és ezt komplex intézkedési tervünkben , politikai ós gazdasági munkaterveinkben rögzítettük, hogy a selejtet csökkenteni kell, és el kell érnünk, hogy úgy vállalatunknak, mint nép­gazdaságunknak ne okozzunk ezzel problémát. Je 1 enthetemT-hogy- kommunistáink és dolgozóink becsületes munkájának eredményeképpen a diesel forgattyusszekrény­­gyártásnál a kitűzött célnál jobb eredményt értünk el. Jelen­leg a forgattyuszekrény selejtje 5 % alatt van éves szinten. Ez annyit jelentett, hogy az 1965-ös évben több mint lo mil­lió forinttal csökkent a selejt. 1966. I. félévében az 1965-ös év azonos időszakához viszonyítva négy millió forint­tal csökkent selejt'ink, elsősorban a forgattyuszekrénygyár­­tás területén elért eredményeink alapján. ■ aa­' - - - - — .

Next

/
Thumbnails
Contents