Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1959 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1959-10-17--18

4 é „A párt eszmei, politikai és szervezeti egységé­nek védelme pártunk fejlődésének, a szocializ­mus felépítésének alapkérdése." (Irányelvek.) AZ MSZMP VIII. KERÜLETI PÁRTÉRTEKEZLETÉNEK 1959. október 18-i HATÁROZATA A Magyar Szocialista Munkáspárt VIII. kerületi Pártértekezlete egyetért a Központi Bizottság eddig folytatott politikájával és javasolja a Párt VII. Kongresszusának, hogy hagyja jóvá a Párt politikai vona­lát. A Pártértekezlet megbízza a Budapesti Pártértekezlet VIII. kerületi küldötteit, hogy ezt felszólalá­saikban juttassák kifejezésre. A Pártérto-kezlet — miután meghallgatta és megvitatta a Pántbizottság és Reviziós Bizottság beszá­molóit — megállapítja, hogy a kerületi Pártbizottság munkája alapjaiban megfelel a KB. politikai vonalának. ' A kerület pártszervezetei az elmúlt évek során eredményesen harcoltak a munkáshatalom meg­szilárdításáért, a Párt vezető szerepéért, a pártegység megteremtéséért, a termelési feladatok megoldá­sáért. Megjavították a Párt tömegkapcsolatát. A pártértekezlet ezért az áldozatos munkáért elismerését —j. fejezi ki a kerület kommunistáinak. A Pártértekezlet a legfontosabb feladatokat a következőkben határozza meg: I. 1. A kerület pártszervezeteinek, kommunistáinak való személyek felvételeivel veszélyezteti a párt döntő erőforrása volt eddig is a Központi Bizottság eszmei- és akcióegységét. hely os politikája, amelyet elvi következetesség, Küzdeni kell a szektás elzárkózottsággal szemben szilárdság, nyíltság, a tömegek iránti mély biza- is, amely „elegen vagyunk, miért nem jötték eddig” lom jellemzett. A Pártértekezlet feladatává teszi a jelszó alatt túlzott követelményekkel távollartja a kerület kommunistáinak, hogy továbbra is lelke- párttól azokat, akik erősítenék a pártot, sen, képességeik teljes latbavetésével harcoljanak a Tervszerűbben kell foglalkozni azoknak a párton- Párt politikájának érvényrejuttatásáért. kívülieknek nevelésével, akik a legközelebb állnak A kerületi Pártbizottság és alapszervezetek mun- a párthoz és egy idő múlva a párt tagjelöltjei lchet­kájának képezzék továbbra is vezérfonalát az eddigi nek. Ebben a munkában jelentős feladatot kell jut­párthatározatok és az ezek nyomán született Buda- tatai a pártcsoportoknak. pesti-, kerületi PB, VB határozatok. A Pártértekezlet állástfoglalt amellett, hogy a volt Pártszervezeteink a felsőbb pártszervek határoza- MDP tagság sem előnyt, sem hátrányt nem jelent­tait általában jól és eredményesen hajtották végre. hét a tagjelöltfelvétel elbírálásánál. Ezért harcolni ff Ugyanakkor voltak pártszervezetek, amelyek egyes kell egyrészt az ellen a gyakorlat ellen, amely az határozatokat — mint a munkásosztály helyzetéről, utánpótlást csak a volt MDP tagokban látja, más­a vallásos ideológia elleni harcról szólókat — rész- részt az ellen a nézet és gyakorlat ellen, amely álta­ben egyoldalúan, részben a helyi viszonyok figyel- Iában bizalmatlan és elutasító a most jelentkező volt menkívül hagyásával dolgozták fel, illetve hajtanak MDP tagokkal. végre. Egyes pártszervezetek és kommunisták a A Pártértekezlet a Pártbizottság és az alapszer­határozatok megtárgyalásán kívül nem tesznek vezetek feladatává teszi, hogy javítsák tovább a intézkedéseket azok végrehajtására. Ez nem enged- Párt összetételét. El kell érni, hogy ez elsősorban hető meg. Szükséges, hogy az alapszervezetek veze- a munkások, — ezen belül a szakmunkások és tőségei, a saját területükön vizsgálják meg e téren építőipari dolgozók — a műszaki értelmiség, a nők a tennivalókat. és fiatalok soraiból történjék. A kerületi Pártbizottság fordítson nagyobb gon- 3. A Pártértekezlet megállapítja, hogy a Párt­dot a párthatározatok helyi, alapszervezeti szinten bizottság ós a pártszervezetek eredményesen küz­történő feldolgozására. Segítse a helyes munkastílus döttek a pártegység megteremtéséért és megtartá­kialakítását, terjevssze a pártmunka pozitív tapasz- sáért, mind a jobboldali revizionista, mind a „bal­talatait. oldali” szektás áramlatokkal szemben. Továbbra is 2. A Pártértekezlet megállapítja, hogy a kerület főfeladat a pártegység erősítése, a Párt politikájá­párttagságának összetétele kedvezően alakult, ezt nak eltorzítása elleni küzdelem. Ezen belül a fő­továbbra is meg kell őrizni. Fel kell lépni a tag- figyelmet változatlanul a revizionista jobboldali él­jél öltfelvételi munkában helyenként jelentkező elv- hajlásra kell irányítani, mert ez a pártot létében telen, liberális gyakorlat ellen, amely a pártba nem fenyegeti. Ez az elhajlás különös veszélyként jelent-I “ 1 ~ [ —— ' ______J i

Next

/
Thumbnails
Contents