Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.13.a/1)

1957-06-01

m I | I-----------I----I-----—------------I—T­<> •' !>- 4 - é inkább a vidékról bejárd dolgozók között kisebb a párt befolyása. A mai pártéletnek egyik élő kérdése a kommunisták megbecsülése. Az MSZMP, tagság gyakran felveti és ez kerületi elnökin is hangot kapott már az utóbb, hogy nincsenek megbecsülve eléggé a kommunisták sem a párt, sem az állami életben. Véleményük szerint a 12 év alatt, a kommunisták egy része végezte a munka nehezét ebben az országban, ugyanakkor a társadalmi és anyagi megbecsülés gyakran elmaradt, a társadalom számára nem dolgozó, vagy avval szembenállókéhoz képest. Vélemény szerint hiba volt, hogy a pá rt 12 éven keresztül csak szerénységre próbálta nevelni a részükre kommunistákat és politikailag, szakmailag nem megfelelően értékel­te őket. E kérdés ma azért élő, mert a párt helyesen - az ellenforradalmi események után - a proletárdiktatúra vezető posztjainak megtisz­­^ titását és megerősítését tűzi ki és a rendszerrel szemben közömbös, vagy a rendszer politikai ellenfeleitől a vezetést visszaveszi és politikailag megbízható emberek kezébe kivánja adni. S itt a kommunisták önmagukat; leggyakrabban az Intézőbizottság önmagát kivánja előbbre vinni. A vitatkozóknak sok igazik van, de legalább egy kérdésben az álláspontjuk hibás. Megfeledkeznek arról, hogy az országot nem­csak kommunisták építik, hanem kommunisták vezetésével szövetsé­gesek és szimpatizánsok, s természetes, hogy a szövetségesek közül sem mindenki, a szimpatizánsak ////X pedig pláne nem a párt tagjai. Ha tehát velük együtt kivánja a párt épiteni az országot ez gyakorlatilag azt jelenti, biztosítani kell helyet részükre az ország vezetésében, irányításában; különböző szinteken egyaránt• . / .

Next

/
Thumbnails
Contents