Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Egyéb munkabizottságok üléseinek jegyzőkönyvei, 1989 (HU BFL XXXV.12.a/12)
1989-01-30
P I I I 3 Egy ilyen jogi konstrukció gazdasági vállalkozási lehetőséget is rejt magában. Miután továbbra is fennmaradna olyan jogszabályi korlátozás, hogy tetőteret magánszemély építtető lépcsőházanként csak maximum 2 lakáig építhetne be, 2 lakás felett pl. az IKV is vállalkozna a lakásépítésre. Természetesen csak akkor, ha a létesített lakásokat értékesíthetné, és nem tanácsi kiutalás alapján kerülnének hasznosításra. Ilyenkor ugyanis a befolyó lakáshasználatbavételi IXJ a i'ar,ács°'t illeti, összege pedig elenyésző része a bekerülési költségnek. A lakások értékesítéséből befolyó összegeket pedig további lakások építésére lehetne fordítani. A KISZ felül fogja vizsgálni lakáskoncepciójának azon kitételét, miszerint a bérlakás építést kell szorgalmazni, és le kell állítani az elidegenítést, mert ennek ma nincs gazdasági alapja. Az állami bérlakás állomány fejlesztése jelenlegi gazdasági helyzetünkben, és a távlatokban is csak akkor lehet cél, ha ebből a költségvetésnek nem kiadasa, hanem bevétele származik. Márpedig ez a közismert nagyarányú felújítási elmaradások miatt, a karbantartási és fenntartási költségek nagysága miatt jelenleg utópisztikusnak tűnő elképzelés. Ilyen esetben azokat a lehetőségeket kell feltárni, amelyek amellett hogy uj lakások létesítésének feltételeit is biztosítják, az ágazat veszteségességét, gazdaságtalanságát mérséklik. Ennek egyik legké' zenfekvőbb módja az állami tulajdonú lakások elidegenítése, ahol nem cél az állami tulajdon fenntartása, a másik formája lehetne a javaslatunk szerinti formában történő lakásépítés. Álláspontunk szerint ez beépíthető lenne a Főv. VII. kér. IKV által az allami tulajdonú lakások fenntartásának korszerűsítésére kidolgozott tervezetbe. dr. Tamás/gabriella VII.kér. “KISZ Bizottság . v >| • ■ ■ • ' ASBm i................................................................................................... \ A ' ________________________________________£s~___________________ ’