Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.12.a/11)
1988-12-01
r n évfolyam húsz fővel indult. Évközben plusz két önkéntes jelentkező kérte a felvételét. A képzés célja a marxizmus-leninizmus komplex módon történő elsajáttittatása és ezen keresztül a politikai pedagógia és pszichológia tanitása. A felvételi vizsgákon az előző évek gyakorlatával szemben jóval kevesebben voltak azok, akik azért vállalták a továbbtanulást - mondásuk szerint - mert küldték őket vagy munkakörükhöz szükséges a továbbtanulás. A tavalyihoz képest jelentősen nőtt a pártonkivüliek részaránya. Ebben az évben jelentősen nőtt azoknak az érdeklődőknek a száma,akik a tömegkommunikációs eszközök felhívására jelentkeztek. A tavalyi évfolyammal szemben viszont komolyabban veszik a tanulást. Egy részük politikai előképzettsége és általános műveltsége szintén alacsony, viszont szorgalmuk megfelelőbb. Mindhárom évfolyamon a tavalyi évhez képest is jelentősen nőttek az olyan emberi problémák a hallgatók körében / egészségügyi, családi , munkahelyi / amelyeket kevésbé tudnak megoldani mint a korábbi években. 2. Az oktatási év indításának tapasztalatai; A * S z e r v e éti k é r d. é s e k. Az 1988/89. évben is a kiscsoportos oktatási formán tanítottunk. A BKV Oktatási Központban folyó oktatásban a szemléltető eszközökkel gazdagon felszerelt tantermekben még mindig alacsony a szemléltetés adta lehetőség kihasználtság! foka. Ennek oka azaz esti egyetemi oktatásban igen mély gyökeret vert szemlélet, miszerint a meggyőzés elsődleges eszköze a szóbeliség lehet és nem az egyéb módszerekkel történő megerősítése. A számonkérésben azonban jelentős fejlődés tapasztalható a tanárok részéről,A folyamatos számonkérés biztosítása különböző módszerek segítségével történik. Például: röpdolgozat, teszt, feladatlap stb. Jelentős nehézségeket okoz továbbra is a tankönyvellátás. Az első évfolyamon és a második évfolyamon a pedagógiai és pszi - etológiái okokkal alátámasztott több éves kérés ellenére • még mindig nincsen szöveggyűjtemény, illetve az első évfo-V 1 vámon olyan későn érkezett* / most a napokban /, hogy I — 4 1 f..... " ----7 • - - r * ^