Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.12.a/11)

1988-10-27

^—. ,.— 7 — r­­- ^ rmom H- 4 -2) Szükségesnek tartjuk tételesen nirghatározni a párt szerepét a pártsajtón kivüli orgánumokban. Egyetértünk azzal, hogy a pártirányitás a sajtószervekben a párttagokon keresztül ér­vényesüljön. Külön kidolgozást igényel a pártirányitás kér­dése szoknál a sajtóorgánumoknál, ahol párttagok csak nagyon kis számban, vagy egyáltalán nem dolgoznak, különös tekintet­tel arra, hogy e sajtóorgánumok száma a jövőben várhatóan je­lentősen növekedni fog. 3) Végiggondolandó, hogy a sajtóirányitás technikai kérdéseiről, milyen mélységben alakítson ki véleményt a párt (pl. főszier-I kesztő szerepe, a finanszírozás kérdései, a szerkesztőségek ^ belső demokratizmusa, stb). Részletesen kidolgozandónak tartjuk, hogy milyen szerepet kap­­[ jón a sajtó belső közéletében, illetve a sajtó irányításában a MUOSZ, VI. A tömegkommunikáció munkafeltételeinek változtatását konkrét intézkedéseknek is segíteniük kell. Az anyagban felsorolt feladatokat ezen intézkedés-sorozat fontos részeként tekintjük. Balcsó Péter L=- — -—

Next

/
Thumbnails
Contents