Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.12.a/11)
1981-10-30
r n- 7 -A Kommunista Ifjúsági Szövetség jellegéből adédőan széles fronton agitál a marxista-leninista ideológia mellett. Erre megvannak a megfelelő szervezeti keretek, a politikai képzés különböző formáiban foglalkoznak az ateista neveléssel. A KISZ szerepe azért is rendkívül fontos, mert tömeghatása, kisugárzása túlnő a szervezet keretein és vonzáskörében sok KISZ-en kívüli fiatal is található. Alapvetően, ha a KISZ agitáoiés és propagandamunkája hatékony, ha propagandistái, vezető rétege vitaképes és megfelelően ellátott érvanyaggal a szocializmus ügye melletti kiálláshoz, akkor a vallásosság megnyilvánulásai, az ^ idealista világnézet megjelenési formái ellen is sikerrel veszi fel a küzdelmet. A kerületi KISZ Bizottságnak nincs kimondottan vallás elleni agitáoiés tevékenysége, de az Ideológiai nevelés szerves részeként kezelik ezt a munkát. Az egyházi vezetők az eddigi gyakorlat szerint minden évben egyszer a kerületi tanácselnök kezdeményezésére találkoztak a kerület vezetőivel. Ezek a megbeszélések protokolláris jellftgfltör. voltak# s inkább kölcsönös tájékozódást szolgáltak. Az idén először a Hazafias Népfvont rendezésében a bóke-hénap rendezvényeként került sor a fenti találkozóra. Ez légkörben oldottabb, kötetlenebb és hasznosabb összejövetelnek bizonyult, mint az eddigiek. A jövőben »zt a formát fogják követni# A" p Budapest, 1981* október 30. AGITÁCIÓS*#ROPAGANDA-MÜVELŐDÉSI MUNKABIZOTTSÁG 1 ^ I^ i itflf 1'hTi ’-v-i'' -