Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.12.a/9)
1985-09-02
r ... “i - számol a megváltozott körülmények által meghatóropott szigorúbb követelményekkel és- mindezeket figvelembe véve rangsorolja a főbb feladatokat. A településfejlesztési hozzájárulás, mint erőforrás és a kapcsolódé célok a kerületfejlésztés komplex részeként kerüljön [ v elfogadásra. Az 1986, jaíiüár I-i bevezetést célzó munka»roqram tartalmazza a szükséges föladatokat, a Koordiilációs Bizottság ehnek megfelelően kezdett dolgozni, azonban a feladatok végrehajtásának kezdetén tartunk. Javasoljuk, hogy az egvüttes ülés az előterjesztések kapcsán F a következő főbb elérendő célkitűzésekre, teendőkre hivja fel a figyelmet, 1,/ A VII. ötéves tervező munkával együtt kerüljön kidolgozásra a társadalmi program is, mely vegye számításba a gazdálkodó egységek kerület érdekében felajánlásra kerülő társadalmi munkáját,- teremtsen érdekeltséget a gazdálkodó egységek számára /pl. célösszevonásokkal/ a szabadidő eltöltésével kapcsolatos sportolási, szórakozási lehetőségek együttes fejlesztésében. F 2./ A településfejlesztési hozzájárulás céljai, az előkészítés, a bevezetés módszerei megválasztásánál kiemelt fontosságú politikai feladat:- a lakosság meggyőzése a TFH szükségességéről, bevezetésének elfogadtatása.- A csomagterv realitása ós elfogadtatása, és ezen belül módot adva, hogy a szavazás arra is vonatkozzon, hogy az egyes célokra milyen arányú ráfordítás történjen a befolyt összegből. 2275 U — ZÜ 1 ______________________________________________________________________mmmmJ p—^-------m --