Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.12.a/9)

1984-08-15

r h *• * MAGYAR SZOCIALISTA MUTT:CÁSP^RT ' Budapest, 1984. augusztus 9. VII. kerületi Bizottsága . 7 — ' Készült: 40 pld-ban GP/ns/g. A­TÁJÉKOZTATÓ a kerületi vállalatok, szövetkezetek I. féléves gazdálkodásának tapasztalatairól te A kerület gazdálkodó egységei megalapozott, átgondoltan ki­alakított tervek alapján végezték az 1984. I. félévi tevé­kenységüket. összhangban a népgazdaság jelenlegi helyzetéből ad*dó fel­­] adatokkal gazdálkodás hatékonyságának javításán túl kiemelt figyelemmel foglalkoztak az expőrtmunkával, ezen belül is a szovjet illetve a tr^kés exporttal. A jelentkező eredmények- az ésszerű anyag- és költségtakaré­kosságot a kapacitások javul- kihasználását, az intenzivebb, dinamikusabb piaci munkát bizonyítják, valamint azt, hogy a vállalatoknak, szövetkezeteknek egyre jobban sikerült alkal­­te mazkodni a nehezebb gazdálkodási körülményekhez. A dolgozók megértették ezt, és mindent megtettek célkitűzésűk érdekében. Kedvező eredmény, hogy a gazdálkodó egységek túlnyomó többsé­ge féléves előirányzatait teljesítette. Az ipari vállalatok és szövetkezetek tekintetében az árbevétel 42-50 % körül ala­kult az éves tervhez képest. A javuló munkát bizonyítja, hogy az 1983. I. féléves bázishoz képest az árbevételi terv telje­sítés általában lo3-llo / kerül mozog. Lemaradás tapasztal­ható az Egyetemi Nyomdánál, /Offset-gép üzembeállitási prob­lémája miatt/ a GEV- nél, az í/VEGY-nél. De ezeknél a válla­latoknál is véleményük szerint az év végéig a lemaradás be­hozhat*. Komolyabb probléma a ZA*V Leányvállalatánál követ­kezett oe, mind a terv, mini a tényleges készültség tekinte­tében elmaradtak, ami gazdálkodásunkban alapvető zavarokat sejtet.

Next

/
Thumbnails
Contents