Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.12.a/9)
1984-05-07
r u- 2 -A vállalatok elhelyezkedését tekintve megállapítható, hogy ipari vállalataink kisebb része - a nyomdák kivételével, amelyek döntően VII,kerületi telephellyel rendelkeznek - helyezkedik, el kerületünkben, elsősorban az irányitó, szervező, fejlesztő apparátusok, mig a termelés túlnyomó többsége kerületen kivül, illetve vidéken folyik. Ezért a kerületben foglalkoztatottakat tekintve viszonylag magas az alkalmazotti és értelmiségi foglalkozásúak aránya. Bár nem teljesen ipari profillal bir, óe egy-egy területen országos jelentőséggel tevékenykedik kerületi központtal a VETŐMAG és az ERDEI TERMÉK VÁLLALAT. A foglalkoztatottak arányát tekintve, az ipari vállalatok 27 %-a, az ipari szövetkezetek 3o %-a végzi munkáját kerületünkben. A kerületen belül jellemző a megosztottság, különös tekintettel a szövetkezeti szektorban, elsősorban a könnyűipari szövetkezeteknél, ahol elaprózott telephelyekkel dolgoznak. A kerületi iparon belül a szövetkezeti szektor aránya a foglalkoztatottak tekintetében 24 %-os, mig az anyagmentes termelési értéket vizsgálva ez az arány nem haladja meg a lo %-os értéket. Általában a főváros munkaerő helyzetének alakulásával egyezően a gazdálkodó egységek összes létszáma és a kerületben foglalkoztatottak létszáma is csökkenő tendenciájú, az összes foglalkoztatottak tekintetében 2,5 %•> mig a VI.ötéves tervben megfigyelhető beruházási tevékeny^ ségnek megfelelően az egyes vállalatok egységeinek kitelepülése miatt, a kerületben foglalkoztatottak száma lo %-kal csökkent. Túlnyomó többségükben a COMPACK, az OFFSET és az AÍHENAEUM NYOMDA eredményes beruházási tevékenysége kapcsán . Az ipari területen gazdálkodó egységeink túlnyomó többsége speciális gyártmányösszetétel és viszonylag alacsony exporthányaddal termel. Az ipari vállalatok exporthányada lo %, kedvezőbb a helyzet szövetkezeteinknél, ahol ez az arány 23 %, ^ kerületünkben folyó ipari termelés az átlagosnál magasabb importhányaddal dolgozik, különösen magas ez az arany a COMPACK Vállalatnál /7o %/ és a nyomdáknál /anyaghányad kb 6o %-a import/. Vállalataink gazdálkodását tekintve kedvezőek eredményeik. Általában a tervszerűség, a tervszerű munka,_az éves tervek teljesítése a jellemző. A gazdálkodást minősítő mutau